ma okosat mondtam az utolsó órán, ami amúgy kezd érdekes lenni. ezért megdicsértek, majd felemlegették (a tanár), majd óra után, mikor kérdezgettünk tőle, újra kiemelte, hogy milyen jó volt, amit mondtam, csak you need to speak up. szóval ezentúl legálisan kiabálhatok :). rájöttem, hogy kutyalelkem van. ha dicsérnek, örülök, és túlzottan, hajlandó vagyok könnyebben elfeledni miatta undokságokat (ez a tanár nem volt undok, de tegnap még utáltam mert teleszájszerűen beszélt és zúgatta a légkondit, amitől, meg az éjjeli hidegtől, csúnyán megfáztam :), és viszont, a dicséret hiánya (ami másnak nem szidás), nem esik jól. 11 is megjegyezte, hogy mennyire látszik rajtam, mert ilyenkor úgy örülök. valószínűleg ezért is szeretem jobban a macskákat, mert inkább macsakelkű lennék. a kutya emiatt a dicséretfüggőség miatt kiszolgáltatott és könnyebben sérül. és nyáladzik, és én nem akarok nyáladzani sem. de a dicséretnek tényleg van hatása: kisütött a Nap, már nem vagyok lázas, hamarabb vége lett az órának, stb. ezek persze nem függenek össze, de fő az egyszerűsítés. 11 praktikus, mert bejár az irodába órák után (bár szabadságon van) és áthoz kocsival budára.
délután megyek majd angyalkával várost járni, előtte kicsit tanulok.
dicsértem már a szupergyönyörű black's law dictionary-mat? nem nagyon tudom, most mihez kezdenék nélküle. az angol jogi nyelv azért durva ám, mert egy tök más jogrendszert fed le, mint a mienk, és mikor az ember azt hinné, hogy tudja, mit jelent ez vagy az, kiderül, hogy valami olyan jogintézményt fed az ártatlan szó, hogy csak pislogok.
