Hosszú évek legrosszabb migrénjén vagyok túl, most már remélem végleg. Vidám volt s kellemes, a szombat esti lakodalomba sem tudtam elmenni, pedig lemondtam miatta egy szolidan berúgós hétvégét rég látott haverokkal. Bár ott még rosszabb lett volna. Ellenben, ma befizettem, itthon ágyból, egy rahedli csekket. Nem esett jól, de legalább nem kellett sorban állni.
Apropó, posta, megint bizonyítottam, hogy ha ledobnának egy lakatlan dzsungelszigeten, nem azért pusztulnék el, mert képtelen lennék táplálékot találni (nyilván bogyóból és hangyából kotyvasztanék salátát, tenger sójával és édes mézharmattal ízesíteném stb.), vagy mert nem tudnám megvédeni magam az állatoktól (olyat ordítanék az esedékes tigrisre, hogy szegény farokbehúzva, csíkjait odahagyva menekülne, ez esetben csíkjait kunyhóm ajtajának megerősítésére használnám :), szóval, nem ezekbe halnék bele, hanem abba, hogy profin felépített kunyhómba sikeres élelemszerző körútjaimról egyszerűen nem találnék vissza. Ismét bizonyítottam ugyanis, hogy teljes mértékben képtelen vagyok a tájékozódásra: az OIT-be tartottam szakvizsgára jelentkezni, és közel fél órát bolyongtam, mire megleltem azt a fránya Szalay utcát. Mindez nem lenne olyan kellemetlen, ha nem most mennék oda negyedszer és nem lennék született és folyamatos budapesti. Plusz, ha most is nem kétszer mentem volna oda (mert péntek 13 miatt megijedve a Szalay utcai posta értelemszerűen zárva volt, az ajtaján meghivatkozott, istentelen messze lévő Vadász utca 8. szám alatt csak egy vidáman piroskodó postaláda fogadott, szóval utam újra a kiindulási pontra, a Nyugatihoz vezetett, míg végül hosszas metróban lelt térképtanulmányozást követően újra (rövid tévelygés után) végre eljutottam az áhított célhoz. És beadhattam a jelentkezésem, hangsúlyozva, hogy milyen fontos volna a júniusi időpont. 5 % eséllyel bíztattak, de mivel a kedves szakvizsga-néni volt ott, én reménykedem. És tagadom azt a közkeletű nézetet, hogy aki városban eltéved az erdőben nem és vica versa. Én sehol nem tudok tájékozódni.
Azért az túlzás, hogy a formázás ördöge, word-bőrbe bújt angyalnak álcázva még blogolás közben sem hagy békén, és lelkem kiöntése közben is ezzel kell szenvedni. Igazán lehetne együttérző ez a dög program.