ma azon gondolkodtam, hogy egyszer láttam egy bácsit, a váci utcában, ült egy padon, kezében tábla és az volt ráírva, hogy beszélgess velem. nagyon szomorú volt, és egyben valahogy mégis bíztató. egyszerre volt benne mélységes bánat és valami szelíd derű. valaki, akinek nem a pénz hiányzott (amúgy láthatóan nem volt gazdag, szegényes ruhája volt és látszott, hogy nem veti fel a pénz), de mégsem azt kért, hanem társaságot. mélységesen magányos lehetett, és valahogy nagyon emberi volt, ahogy a többi emberhez fordult, azért, amit csak a többi ember tudott neki megadni. társaságot, beszédet. és szép volt a remény, hogy hitt benne, hogy kapni fog a többiektől. kicsit gárdonyi öreg tekintetesére emlékeztetett, ahogy ennyire kétségbeesetten próbált kapcsolatot teremteni valamivel, valakivel aki megérti őt. ült mellette egy fiatal lány, és beszélgettek. sokan voltunk az utcán és azt hiszem mindenki nagyon hálás volt annak a lánynak. úgy éreztem akkor, hogy ha nem ült volna ott, én leültem volna, de nem tudom, hogy lett-e volna erőm megtenni. most úgy érzem, hogy mai én leülne és remélem, hogy így is van.
azután ma este, miközben egy barátom, akivel este beszélgettem, épp átmenetileg elhagyott, az jutott eszembe, hogy ha esetleg egyedül maradok majd öregkoromra, én is beszélgetéskoldus leszek. mert, mint már többször kifejtettem, anélkül nem élhetek. és utána nagyon jól esett, mikor később azt mondta, ezen gondolatom megosztása után, hogy nem maradok egyedül öregkoromra. hogy lesz kivel beszélgetnem.
vajon mi a rosszabb. ha az ember ad a koldusnak, és ettől megnyugszik, hogy mégis jó ember, egy kicsit enyhül a lelkifurdalása, amit amiatt érez, hogy egy nála idősebb, idős ember ismeretlen okokból ilyen állapotban van (mert igenis egy csomó ember nem tehet arról, hogy ilyen állapotban van), tehát egy alapvetően önző cselekedetet tesz, de mégis ad neki pénzt, amitől a koldusnak lesz mondjuk egy zsemléje vagy söre, és egyben a koldus érezheti úgy, hogy adtak neki, ami jó neki is, vagy akkor, ha nehogy önző legyen és máson taposva jónak érezze magát, nem ad a koldusnak. így leírva nyilvánvaló, hogy az első opció, de érezhető az erkölcsi probléma is.
