mano negrával épp skypevitát folytatunk a nagy bummról, illetve arról, hogy mennyire nehéz elképzelni, felfogni (szerintem nem is lehet), azt, hogy a nagy bumm előtt nem volt semmi, sem idő, sem semmi, leginkább a nagy bumm előtt NINCSEN a szó, amivel le lehet írni azt, ami ott volt. de sem az igeidő, sem aűű bármilyen szó, ami  bármit leír, nem alkalmazható, mert az sem igaz állítás, hogy a nagy bumm előtt nem volt semmi, mert sem a volt, sem a semmi nem értelmezhető. ilyenkor mindig a végtelen történetre gondolok, ott jött a semmi, és az is valami ilyesmi volt és azt sem tudtam felfogni.  mikor az ember magas sziklán van, és alatta jön a szürke felhő, ami eltakar mindent, kicsit az ilyen, de persze az sem jó, mert azért az is valami. a semmit valahogy azt hiszem, azért nem lehet elképzelni, mert az elképzelés eleve feltételezi azt, hogy az ember attribútumokat (igenigen :) társít ahhoz, amit elképzel, mert csak így tud elképzelni. erre mondják az okosok (pl. apám és mano negra), hogy erre jó a matematika, mert azzal nem kell ilyen értelemben elképzelni, de nekem az nem megy :(. ez a téma olyan, hogy már egész pici koromban is mindig belezavarodtam, mikor a papával erről beszélgettünk. és majd ha anna sára & co erről beszélget velem, vagy a nagyapjával, majd ő sem érti, de majd ő is borzongva élvezi. kivéve, ha matekzseni lesz, mert akkor ő érteni fogja.