megfogalmazódott bennem pár kérdés:
- miért ilyen veszett lassú a net
- miért van az, hogy a kozmetikusok mind olyan kedveskedően, gügyögésbe hajlóan beszélnek (feldobjuk a pillácskát,  mutasd a lábacskádat, katikám, mártikám, esztikém, lilikém, jánoskám, stb, opcionális)
- miért okozunk magunknak ilyen fájdalmakat (higiénikus érzés, meg most épp ez az esztétikus, de basszus, úgy fáj :(. én nem néztem oda, mint vérvételnél, és mondta a kozmi, hogy ilyen még nem volt),
- előző kérdés ihlette: ha nem látom a fájdalomokozó aktust, akkor kevésbé fáj? feltéve persze, hogy várom a fájdalmat. hirtelen fájdalom nagyon fáj. de ha tudom hogy jön, és nem nézek oda, és ekkor kevésbé fáj (nekem ált. igen, de várom egyéb tapasztalatokat, mindenféle fájdalomra) akkor mekkora a fájdalom igazi fájdalom része, mekkora a jajjennekhaígynézkibiztosanfájniakell? a kisgyerek, ha elesik, néhány másodpercig nem sír. ránknéz, várja  a felnőtt reakcióját, hiszen a felnőtt tudja általában a frankót. ha a nagy megijed, jajj kicsikém fáj és odarohan, a kicsi elkezd sírni. ha felkapod, és leporolod és mondasz valami vicceset, kedveset, akkor mosolyogni kezd és továbbgurul-totyog. viszont ebbe a tudomhogyfájniakellezértfáj teóriába nem illik bele a hirtelen fájdalom. de, továbbemlékezve, ha hirtelen fáj (v.ö. rácsapom a kezemre a kicsipiros csomagtartót), az nem rögtön fáj, csak akkor mikor felfogom, hogy mi történt. akkor viszont nagyon. megint bejön a tudatos fájdalom.
- LAST QUESTION, de már régóta formálódik: lehetséges, hogy carrie (sex and the city, nagyon nem szeretem szereplője), lenőtt hajjal forgat? szőke, és a teteje meg fekete, barna. ez vajon direkt alakult így, vagy véletlen? utóbbi esetben kissé igénytelen. vagy, én  nem értek egyáltalán a festett hajhoz :))