kitakarítottam. immáron a legszűkebb körön túli emberek is bejöhetnek a lakásba. a takarítás közben komoly felfedezéseket tettem. a vízkő diszkriminatív jelenség, kizárólag a kedvenc bögréken és poharakon jelenik meg. ha nekidurálom magam (és jó a zene), akkor nagyon hamar kb. rendbe tudom vágni mind a harminckét négyzetméteremet, összes helyiség beleértve. valószínűleg emiatt vagyok képes ilyen sokáig halogatni a takarítást, hiszen tudom, hogy ha egyszer nekiállok, akkor két óra alatt megvan. de mivel szerintem ez is olyan, mint a repülőút, hogy a le-és felszállás miatt mindig kb. legalább két óra az út, nem lenne időgazdaságos az, ha gyakrabban töltenénk el két órákat takarítással. rájöttem továbbá, hogy a lakásban még van étel. sőt, sok éhes nappal és este telt el itt anélkül, hogy tudtam volna, hogy itt van a még olaszhonból a síeléskor importált csokis mulino bianco. azóta kiderült, hogy kedvenc olasz kávézócskámban tonnaszámra áll a m.b., de ezt az importkor még nem tudtam. soha jobbkor :). a felfedezést orvoslom, felszámolás folyamatban.
a takarításhoz ruhát is öltöttem. szempontok voltak a választáskor: valami mégis takarjon, ha kimegyek a gangra a szeméttel. ne legyek szomorú, ha lemosogatom. ne legyen hosszú az ujja. legyen lenge, mert takarítani mindenhogy rossz, de ha meleg van, úgy egyenesen szörnyű. eredmény: apámtól még zsenge egyemistaként kapott egybeszabott kínapipiaci cucc, ami leginkább a napozó nevet viselhetné. nagy örömmel töltött el, hogy beleférek. nyilván ő is élvezte, hogy mosogattam benne. nehogy megbántódjon, a blogot is benne írom.
voltam ma a könyvhéten, elköltöttem sok pénzt, remélhetőleg jó könyvekre. végre szert tettem egy Pilinszky összesre, amire már rég fentem a fogam. mivel a könyvvásárlás a lélekápolás sokkal - szó szerint - kultúráltabb módja, mint a ruhavásárlás, nagyon elégedett vagyok magammal.
utána feltettem tesómat a brüsszeli autójáratra, lecsekkoltam a söfőrt, majd hazajöttem takarítani (ld. infra).
rájöttem, hogy még a múlt heti sajnálatos események miatt mégsem vagyok jól, sőt rosszabbul vagyok, mint gondoltam. ez külön felháborít, mert ha azt hittem jól vagyok, akkor dög dolog, hogy visszaesem. arra is rájöttem, hogy hatalmas üresség tölt be. nem mintha eddig ő töltött volna be, azért nem erről van szó, de mégis része volt az életemnek, most meg nem. és ez az üresség fáj, illetve nem a fájdalom a jó szó, olyan, mintha valami nemjót ettem volna, amitől az általános hangulat rossz, meg kellemetlen, de nem fáj, csak az egész lét nem jó. és sajnos, mivel csak egynemű (lejárt) követelések beszámíthatóak, a barátaim és tesóm életmentő közelsége és léte nem orvosolja tökéletesen ezt az ürességet. ha nem lennének, megőrülnék. nemcsak a szakítás miatt, amúgy is, de most ezt nyilván fokozottan érzem. de valahogy ezt a nyüves ürességet csak egy hasonló funkciójú egyed tudná rendesen ellensúlyozni, betölteni. vagy persze az idő, de az meg mindig olyan lassan dolgozik.
néha annyira tudok örülni annak, ha nem érzem aktuálisan át egy szám által átadott érzelmeket, nem ismerem fel benne saját magam, hanem csak értem és el tudom képzelni, hogy milyen lehet. voltam én is így, de most nagyon hála Istennek, nem így vagyok. és nem is akarok. és nem szeretném, ha más így lenne.
szerdán megyek dream theather koncertre és az nekem nagyon nagyon jó lesz.
