ma anyám meg tesóm (ő már azért sokadszorra, bár anyám is azért már néhányszor) bizonyította, hogy ha kell, lehet rájuk számítani. lelkisegélyt nyújtottak, és egyben értelmes felnőtt módjára megnyugtattak és tanácsot adtak. Nem meggyőzni akartak, hanem tényleg úgy éreztem, hogy megfontolták a helyzetet, és nem parancsoltak, hanem mint felnőtt a felnőttel, elgondolkodtak a tényálláson és elemezték majd elmondták, ők mit tennének és milyen megfontolások mentén. vele is beszéltem, és érződött, hogy anyám és tesóm mögött több tapasztalat van. ő mást javasolt, illetve hevesebb, érzelmibb alapú válaszreakciót, ami felé én is hajlottam először. de most összeszorítom a fogaimat, nagyon csúnyákat gondolok, és emellett a jövőmre gondolok, lassan, meg-megállva, és kibírom.

ők meg tényleg minden megfelelő helyre dugjanak mindenfélét. és ha esetleg végül nem is az lesz, amit előirányoztak, akkor is, már az, hogy egyáltalán gondolkodni kellett a kérdésemen, és nem volt egyértelmű a válasz, már azért megint hatalmasakat estek emberileg a szememben.

11 ma megint erősen meglepett. őszinteségből jeles, a tartalom kevésbé :).