"Bízzátok rám. Patak vagyok."

csináltunk közös blogot a tesómmal. a gondolat jó, a kivitelezés egyelőre stagnál. de kecsegtetően hangzott, ahogy tegnap kitaláltuk.

a kárhozatos játék, amit találtam, nagyon j. fene sem gondolta volna, hogy a 14 nap alatt hét főbűn elkövetése ilyen nehéz. tegnap, migrénnel hazaküldtek (ilyen még sosem volt, ez is azt mutatja, hogy már nagy vagyok :), itt ültem és néztem ki a fejemből, este hétig, akkor elegem lett és gondoltam ellenőrzöm, hátha bírom már a képernyőt. persze nem lett jobb, de az nem is rontott rajta, ugyanolyan rossz volt. meghatároztam az érzést: mintha a szemeimet hánynám ki a számon. nem valami jó érzés. mindenesetre skypon elküldtem ivánnak a linket, ő szabadkozott, hogy inkább dolgozna, de azért kipróbálta. másfél órán párhuzamosan játszottunk, én két bűn, ő három. ma kiközvetítettem még egy embernek, remélem, hálózat lesz belőle :).  azért az viszont ijesztő volt, hogy a játékban mindketten napokat töltöttünk el  munkával, és szinte élveztük a munka-részt. pedig az csak arra kell, hogy pénzt szerezzünk a bűnökhöz. sebaj.

ma megint kedves idősebb kollégának éreztem magam, akihez fordulhatnak a kicsik, szakmai kérdésekkel, magánéleti problémákkal,  és ha hibát vétenek, azt is megoldjuk. kedvesen mosolyogtam, azért szigorúan picit, elmondtam, mi a megoldás, azt is, hogy a konzekvenciát vonja le, mert az lesz hiba, ha ilyen még egyszer van, de most nincsen semmi gond, kedvesen mosolyogtam és tök jó volt. és az a legviccesebb, hogy tényleg belülről jött. és jó volt látni, hogy a kis vétkes kolléganőben gyökeret vert a tanításom. szörnyen hangzik és kissé önteltnek, de tényleg jó jó seniornak lenni. ez hiányozni fog majd az ab-n, de talán majd így is keresnek. hiszen az elment másik kolléganőhöz is még mind a mai napig fordulnak. talán ez fog most legjobban hiányozni, az ügyfelek egyelőre nem. a kollégáim fognak hiányozni.

ez nagyon vicces (ez tényleg az, nem mókás), most találtam. illetve már egy ideje, csak azóta próbálom kifele.
www.arcadebliss.com/seven-deadly-sins.htm

a tanulság, mint sok helyen az, hogy pénz nélkül semmit sem lehet elérni :), még főbűnözni sem lehet.

Gattuso vitapartnere nem egy kisasszony lelkületét viseli. Hogyan lehet vajon egy lelkületet viselni? Főleg focimeccsen. Hihetetlen, hogy miket tudnak összebeszélni a kommentátorok.

Voltunk Bécs szép városában május elsején. Nagymamámnak volt aznap szülinapja, és a másik nagymamámnak meg fenyegető közelségben van a névnapja, így jótét lelkületet viselő nővérkém, aki mióta külhonba szakadt, és csak néha jön haza, valamilyen titokzatos oknál fogva családszeretőbb, mint valaha, és ezért folyton mindenféle roppant kellemes ötletekkel áll elő, amelyek van, hogy jól sülnek el, de mindig nagyon nagyon fárasztóak, szóval nővérem kitalálta, hogy menjünk Bécsbe. Két nagymama meg mi ketten. Mintha kicsi gyerekeket vittünk volna, minden szempontból. Ennétek? Innátok? Be vagytok kötve? Nem fúj be a szél? stb. és mikor az egyik megérezte, hogy a másik a „rossz” (értsd folyton nyafogott, pedig nem volt rá oka, csak úgy alapból meg persze pszichésen is, még mielőtt igaziból elfáradt volna, már nyafogott és ahelyett, hogy engedte volna magát örülni, hivatalból nyavalygott), szóval a másik nagymama ezt megérezve csendes lett és ő volt a „jó”. Nem volt semmi baja (pedig ő is tud, ha akar) és mindennek örült. Nagyon mókás (elhatároztam, hogy leszokom a viccesről, és Anna barátnőmtől kaptam ezt a szót) volt az, hogy a gyerek-lét egy jellemző mozzanata így visszaköszönt.

Ma kiderült egy ismerősömről valami, amit eddig is tudtam, de eddig azt hittem mindig, hogy viccel, mert attól, hogy ezt állítja magáról (nem arról van szó, hogy meleg lenne), divatos lenne. De ma beszélgettünk, és őszinte volt, és átjött rajta az érzés, nem mondta így ki, de azért elég evidens volt, és éreztem, hogy ő nem viccel. És az a legfurcsább, hogy eddig bejött a gyerek, mint hím, olyannyira, hogy megfontoltam volna, hogyha. De most, hogy ezt tudom, bár nem csúnyább vagy hülyébb, vagy bármi, máris sokkal kevésbé vonz, inkább kissé taszít. Egész kicsit meg is sajnáltam. Bár itt bejön a kérdés, hogy érdemes-e, illetve lehet-e egyáltalán sajnálni valakit amiatt, ami szerinte nem rossz, illetve ami neki szubjektíve jó. Énszerintem ez a dolog objektíve, ill. a saját mércém szerint, ami ez esetben egybeesik a többségi állásponttal, nem jó, sőt kifejezetten rossz és picit beteges, szóval sajnálom, annak ellenére, hogy a sajnált alany ezt nem érzi sajnálandónak. És lehet, hogy épp ezért sem vonz már annyira. De új távlatok nyílnak, mert egyre őszintébb, és még a végén tényleg barátok leszünk.

A legyek nagyon hülyék. Ez az egy itt körülöttem különösen. Bejött, jó. Fényre gerjed, az is jó. De hogy kinyitom neki a szobaajtót, előszobában villany fel, máshol le, ideális légy-szobából-kiszervező módszer, és ez a tök itt gubbaszt a sötét szobában, miközben nyilván látja a fényt, de nem megy ki, és utána meg itt zümmög, az felháborító. Az a zsírosfajta húslégy, amitől azért félsz, mert attól félsz, hogy ha hozzádér, szétrobban és kiönti belsejét.

Keretes nap, legyek övezik. Reggel a legfelsőbbön, amíg vártunk az ítéletre, addig ott döcmögött egy körülöttünk, vagy fél órán át. Olyan is lett az ítélet :( .

Hétvégén voltam allergiás, nagyon, azután kicsit, végül Bándon, ahol csülköt ettem, sokat. Csülököt. Na jó, csülköt. Ez olyan szó, hogy leírva is olyan csülkös. A szó képe már egy jó kis cubákot (egyesek szerint cupák, én cubáknak hívom, és a gyerekeimnek is ezt fogom tanítani) idéz, olyan kis kompakt szó.

Holnap hajnalban megyek messze vidékre, hogy okosan tárgyaljak, bár szerintem már nem nagyon van mit tárgyalni a szerződésen, főleg mi az, amit nem lehet leemilezni, de sebaj. Reggel kilencre kell ott lenni, tehát negyed hétkor indulok :(. Ötkor kell csörögnie telefonomnak, így talán fél hatra kigurulok az ágyból. Nem tudom, hogy mit fognak velem kezdeni a tárgyaláson, de majd igyekszem. Lenyugodott a légy. A légy az az állat, amit képtelen vagyok kedves háziállatként befogadni. Pók, hangya jöhet, légy nem. Másfajta rovarral nem állok szóba. A darazsak mindig csak átutazóba jönnek, ők feljebb laknak, a teraszon. Újabban valami gyanús, poloskaként azonosított állat is megjelenik néha a teraszon, őket odébbpöckölöm. Papuccsal.

Elkiabáltam. Nyilván felháborodott az előző bekezdésen.

ma megint voltam edzeni. mert ugye mikor hétfőn olyan jó volt, mind testemnek mind lelkemnek, akkor nagyon lelkesen elhatároztam, hogy márpedig én járni fogok edzeni és milyen jó lesz. kedden még pluszban is büszke voltam magamra, mert alig volt izomlázam. ilyenkor természetesen mindig elfelejtem azt, hogy nekem késleltetett izomlázam van, egy teljes nappal később jön elő. szóval tegnap este már gyanús volt, ma reggel pedig fájóan egyértelmű, hogy valóban nem vagyok még olyan jó kondícióban. ennek örömére magassarkúban a szokásosnál jóval lassabban és megfontoltam tipegtem a mai nap folyamán, főleg lépcsőn lefele. egészen elképesztő módon még a belső combizmom is fájt, ma beazonosítottam, hogy a meredeken felfele gyaloglás az oka. szóval ma többeket megkérdeztem, hátha utolsó sportos periódusom óta változott a tudomány mai állása, és nem az általam ismert választ kapom, szóval többeknek feltettem a kérdést, miszerint izomlázra szabad-e rámozogni. sajnos a tudomány nem halad, van aki azt mondta, hogy hogyne, sőt, van aki kedvesebb volt és azt mondta, hogy kell mozogni, de azért csak szolidan. szóval ma szolid voltam. de ettől még fáj. továbbá néztem a sok profi szakértő lányt a teremben, akik nagyon szakszerűen tapostak a taposógépen (nekem nem megy, általában átveszi felettem a hatalmat), a sífutógépet (az sem megy, mindig kiesem a ritmusból) meg az összes gyanús izomgyártó masinát, amikről én azt is csak megközelítőleg tudom elképzelni, hogy kb. hogy kell odaállni elé. én nem szeretek hasizmot meg egyebet teremben, mások figyelő szeme előtt művelni, de éppen ezért harcosan elhatároztam, hogy majd mászással igenis felfejlesztem feltestemet. amint fitt leszek.

ma egy ügyfél tapintatlan kérdést tett fel (nem kéne-e még erre meg arra is kérelmet beadni), pont jól tapintva az egyetlen gyenge pontra az amúgy remélhetőleg sima ügynek tűnő ügyben. húsz percbe tellett, míg cgy-vel meggyőztük egymást arról, hogy az úgy, ahogy mi csináltuk, jogilag helytálló, sőt, így sokkal jobb. most már nem tudom, mi az igazság, mert olyan profin győzködtük egymást, hogy hiszek az igazunkban. majd a fölhivatalok istene megmondja, hogy okkal teszem-e. amúgy mostanában megint egész jóban vagyunk, beszélgetünk. imádom, mikor elővezeti a lüke teóriáit, és olyan komolyan magyaráz. roppant üdítő és szórakoztató.

a bordó (egyesek szerint barna, de biztosan nem az, mert én nem szeretem a barnát), mások szerint sötétlila) térdig érő bőrkabátot barátnői jóváhagyással megvettem. utólag ő is azt mondta, hoyg jól tettem. :) (ez itt egy önelégült mosoly).

a szobatársam anynit dolgozik, mint amennyit én dolgoznék, ha nem mennék majd el és még kapnék nagy új ügyeket. mikor ezt okosan végiggondolom, és elnézem a bejövő ügymenniséget, amelyek típusra olyanok, amiket én (is) megkaptam, olyankor tudom, hogy az iroda valóban csak becsukta a száját, hogy ne lássam a foga fehérjét.

ma olyat csináltam, amit már nagyon régen nem: lementem edzeni, és 54 percet mozogtam egyfolytában. futottam, hegyet másztam, gyalogoltam. nagyon jól esett, szóval most remélem, újra elkezdek sportolni. nagyon vicces volt, ahogy elkezdtem futni, boldog mosoly nőtt a fejem köré. pedig nem szeretem a hosszútávfutást, sokat csak teremben szeretek futni, ahol megy alattam a szalag és ha nem futok vagy csak egyszerűen lassulok, akkor orra bukom :). valamint itt érdekes nézni az embereket. erdőben meg megállok, nézem a tájat és állatokat és nem a célnak megfelelő (de kellemesebb :) tevékenységet végzek.

ma tök jó volt odabenn, csináltam érdekes munkákat, kellemes tempóban. csak mindig az zavar, hogy elmegyek. az iroda, mintha élne, összefogott, hogy bebizonyítsa, hogy én hülye vagyok, hogy el akarok menni, mert ő egy ideális munkahely, kellemes munkatempóval és - mennyiséggel és minden isteni benne. pedig tudom, hogy ez nem így van, amint azt mondanám, hogy sztornó és maradok, rögvest kimutatná az irodai foga fehérjét én meg csak lesnék. és akkor már nem lenne vissza-visszaút. meg aztán ma ex-next főnök is beugrott, és mesélt. mondta, hogy a munka érdekes, bár a hatáskör annyira nem szerencsésen került elosztásra, a sok önkormányzati cuccot bízhatnánk egy közigazgatási bíróságra is, de ennél sokkal nagyobb baj az, hogy milyen a légkör meg a hangulat. merthogy az nincsen, ill. ami van az eléggé kriptaszagúnak tűnik. mindenki ül a szobájában és dolgoz. mondtam, hogy ha a kis csoport jó, akkor az nem baj ha a nagy nem annyira az, meg csendesen jeleztem, hogy mivel kevesebb időt töltök majd ott, kevésbé érdekel a hangulat. mondta persze, meg hogy ő csak azt akarja, hogy én ne mondhassam, hogy ő nem szólt. jogász :). azután mondta, hogy én éppen azért kellek oda, hogy legyen hangulat. és már ő is ott tart, hogy ha egy évig ott vagyok, az jó. nagyon kíváncsi vagyok, hogy meddig akarok ott maradni. egy évet biztos kell, ki kell próbálni. ha már egyszer eldöntöttem, hogy megyek, nem léphetek vissza, mert hülyét csinálnék magamból. meg tényleg érdekel, mind szakmailag, mind kevesebb-munkailag. és ha tényleg rossz, akkor csak jobban fogom értékelni, ha egyszer ide visszajövök.

a mai nap viszont iroda-hangulat szempontból nagyon jó volt, mint fentebb írtam, munkailag is, és kellemeseket csevegtem emberekkel, kedves emberekkel ettem és nem kedves emberek epedve nézték, amint én általuk áhított kedves emberekkel eszem. szóval minden szempontból jó volt, és most jól kimutattam mindenkinek, aki azt hitte eddig engem olvasva, hogy kedves vagyok és jótét, a lelkem tigriskarmait :).

a tévében kapros banánt főznek és azt állítják, hogy ez isteni. én ezt jelnek veszem, hogy ideje tévét kikapcsolni, de legalábbis innen el, könyvet felcsapni és lassan megpróbálni álom mezejére evezni.

vasárnap elmentünk vásárolni, neki háta fájt, nekem migrénem volt, szóval nem voltunk hatékonyak. de leltünk egy térdig érő bordó bőrkabátot, aminek majdnem boldog tulajdonosa lettem, de addig addig kapacitált, hogy még gondoljam át, hogy holnap a szakértő velemindigjóruhákat vevő barátnőmet visszaviszem és a kabátvásár subejct to her approval. bár szerintem, ha nem látszik ki a kosztüm szoknyája, akkor igenis felvehetem bordó bőrkabáttal. és az én szoknyáim nem érnek térdig, szóval ez a feltétel adott. szerelmespárokat gyilkolásznak a tévében. a kapros banánt felveszem a biztos negatív jelek közé.

Azt hiszem

"Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem."

/Pilinszky/

a nyulak tegnap még beleszóltak az életembe, de ezt csak ma reggel tudtam meg. anyám tegnap azon az ideges, lefojtottan hisztis hangján felhívott, hogy tudok-e valamit MA-ról. mondtam, hogy úgy tudom, hogy épp érte tart ki Bécs szép városába (biztos nagyon boldog volt tőle este tízkor). mire anyám, hogy de hát nincsen itt, és már háromnegyedkor megjött az ő vonata, és MA meg még korábbra ígérte magát, és AZONNAL nézzem meg, hogy ő hogyan juthat haza most este Bécsből. másik fülemen nővérem a skypon, nyugtatom anyámat, MA biztos úton van (persze MA szokásos mobil-gyűlölete most is győzött, roaming-aktiválás-hiánnyal súlyosbítva, így ő utolérhetetlen, nyilván boldogan lemaradva anyám hisztijéről). szóval kerestünk vonatot, buszt, persze minden már elindult és ha még nem, akkor a másik pályaudvarról, és ha nem akkor reggel nyolckor volt Pesten. mindegy, anyánk-nyugtatás-céljából keresgettünk, addig-addig amíg a mama felhívott és mondta, hogy MA begörgött. másnap anyám teljesen magától eltérő módon felhívott, és a nyulakra fogta az egészet :)

mindeközben roppant izgalmas és éredkfeszítő csevejt folytattunk FF-ben, bár egy tag hiányzik, mert nem fejlettkedte még fel magát a skypra. hangos vagy nem hangos, fizikai és nem fizikai kényszer, és ezek kapcsolata a feminizmussal. nincsen, csak az egészséges emberi (spec. női néha) öntudattal.

és igenis a Supercalifragilisticexpialidocious a barataim csoport csengőhangja. talán így megtanulom, ha már eddig nem sikerült :).

most hallottam és a cikk megfogalmazása miatt ide kívánkozik: "Néhány nyúl nem élte túl, de a többség csendben várja hogy begyűjtsék őket".index.hu/politika/bulvar/nyul0416h/

Hosszú évek legrosszabb migrénjén vagyok túl, most már remélem végleg. Vidám volt s kellemes, a szombat esti lakodalomba sem tudtam elmenni, pedig lemondtam miatta egy szolidan berúgós hétvégét rég látott haverokkal. Bár ott még rosszabb lett volna. Ellenben, ma befizettem, itthon ágyból, egy rahedli csekket. Nem esett jól, de legalább nem kellett sorban állni.

Apropó, posta, megint bizonyítottam, hogy ha ledobnának egy lakatlan dzsungelszigeten, nem azért pusztulnék el, mert képtelen lennék táplálékot találni (nyilván bogyóból és hangyából kotyvasztanék salátát, tenger sójával és édes mézharmattal ízesíteném stb.), vagy mert nem tudnám megvédeni magam az állatoktól (olyat ordítanék az esedékes tigrisre, hogy szegény farokbehúzva, csíkjait odahagyva menekülne, ez esetben csíkjait kunyhóm ajtajának megerősítésére használnám :), szóval, nem ezekbe halnék bele, hanem abba, hogy profin felépített kunyhómba sikeres élelemszerző körútjaimról egyszerűen nem találnék vissza. Ismét bizonyítottam ugyanis, hogy teljes mértékben képtelen vagyok a tájékozódásra: az OIT-be tartottam szakvizsgára jelentkezni, és közel fél órát bolyongtam, mire megleltem azt a fránya Szalay utcát. Mindez nem lenne olyan kellemetlen, ha nem most mennék oda negyedszer és nem lennék született és folyamatos budapesti. Plusz, ha most is nem kétszer mentem volna oda (mert péntek 13 miatt megijedve a Szalay utcai posta értelemszerűen zárva volt, az ajtaján meghivatkozott, istentelen messze lévő Vadász utca 8. szám alatt csak egy vidáman piroskodó postaláda fogadott, szóval utam újra a kiindulási pontra, a Nyugatihoz vezetett, míg végül hosszas metróban lelt térképtanulmányozást követően újra (rövid tévelygés után) végre eljutottam az áhított célhoz. És beadhattam a jelentkezésem, hangsúlyozva, hogy milyen fontos volna a júniusi időpont. 5 % eséllyel bíztattak, de mivel a kedves szakvizsga-néni volt ott, én reménykedem. És tagadom azt a közkeletű nézetet, hogy aki városban eltéved az erdőben nem és vica versa. Én sehol nem tudok tájékozódni.

A terv: Mentsük Meg Bundert Boglárkától!

átmentem :)
valencia kiesett :(
álmos vagyok, so majd máskor többet.

helyesírási kéziizé

ez a ma éjjeli nővér-skype termése. (a zsivaj(ly) kapcsán a helyesírási kéziszótárról esett amúgy szó.:)

No és most. A Csizmás Kandúr leugrott Shrek és a Szamár elé. Mindjárt cuki (!) arcot vág, a kalapja felett.

Szóval, sokat tanultam az elmúlt néhány napban. Ettől még nem tudom az anyagot, de legalább a lelkem nyugalma megvan, és az a legfontosabb. Volt húsvét, én itthon, illetve részben nála, viszont a tesóm, aki hazaugrott kicsinység az unió központjából kis hazánkba, rohamtempóban körbelátogatta a rokonságot, és így nekem lett húsvéti ebédem. Borjú (ahhoz képest, egész jó), sült krumpli, sok olajjal, gombóc, császármorzsa, sonka, sonkalében főtt tojás, meg persze csokihalmok, amiket a nyúl tojt. Basszus, lekéstem a macska-néz pillanatot.

Úgy mennék kirándulni, ki a szabadba. De leginkább el, valahova mondjuk Alpokba, vagy szlov. par., bár ott mindig nagy a tömeg. Ehelyett tanulni kell, igaz, már csak egy nap és két éjszaka, de a vége a legszörnyűbb. Ilyenkor minden a tanulmányaimra :) emlékeztet, álmomban hatáskört ruházok át és Shrek is a szakszervezetről hadovál.

Mai nagy kérdés: zsivaj vagy zsivaly? Találtam a Google-n egy helyesírás-valószínűség-elemzőt, ahol 95% a j, de teli van a net is kétellyel. Szerdáig nem kerülök helyesírási szótár közelébe, most ez zavar. (a spellcheck az ly-ost aláhúzza, ez jelenthet valamit, de nem bizonyosság.)

Azt hiszem ez a mai Ady-nap, legalábbis kötőjel-szempontból.

„A legfürgébb, otthoni csip”. Ezt muszáj volt leírnom. Mondani nem mond nekem sokat, csak láttam mikor ő olvasta valami számítógépes-kütyü-portálon. Így írták, így kellett írniuk.

már vagy három órája egyre erősödő késztetést érzek arra, hogy írjak, de akaratom acélos, tekintetem kemény, és nem írtam. inkább néztem egy kis tévét, és tényleg nagyon sokat tanultam.

pedig leírnám, hogy tegnap beavattam hivatalosan is a népeket abba, hogy elmegyek tőlük és mindenki milyen kedves volt. sőt, néhányan azt sem értették, hogy miért kell nekem, muszáj onnan elmennem. volt, aki elfogadta az álláspontomat, hogy igen ebben a stádiumban már menni kell, volt aki szerint ez hiszti, de menjek, mert jó a változatosság, volt, aki nem értette. de talán elgondolkoztak. van, aki azon, hogy miért égnek ki nálunk az emberek ilyen hamar, van, aki azon, hogy talán mégsem jó az, ha addig várunk, amíg a munkavállaló már olyanhangosan sikít, hogy a magas partneri hegycsúcsokon is meghallani. de tényleg kedvesek voltak. mondták, hogy visszamehetek, ha megunom az újat (mindenki azt mondta, hogy nagyon érdekes lesz, de emberileg majd beleőrülök, de én azzal bíztatom magam, hogy , mint a tavaly menekült mondta, mivel jóval kevesebb időt töltök majd a munkahelyen, talán nem baj, nem lesz olyan nagyon nem jó, ha nem lesz jó, hiszen életem első számú  és közel egyetlen alkotóeleméből hátrasorolódik majd a munka, szubrutin bezár ahogy a papa mondaná), szóval, azt hiszem, tényleg komolyan is mondták. és tényleg komolyan lehet, hogy majd visszamegyek. de most pihenni fogok. vicces, hogy egy munkahelyről, ahol azért lesz munka, úgy gondolkodom, mint egy szanatóriumról, de most az lesz. és most az kell. de előtte, mert kis élelmes vagyok, egy július-augusztus az enyém lesz. mint régen :)

hát mégis leírtam, pedig jutalomnak tartogattam arra az esetre, ha ma esetleg befejezném a penzumot. Azt, hogy megyek, a partnereken túli többiek még nem nagyon tudják, csak a fontos háromnak mondtam el. ők egyetértettek velem. a két érzőlény rögtön, és örültek, hogy végre elhatároztam (jó, hogy ők elég szoros közelségből láthatták, hogyan épülök lefele), a harmadik meg, a kis önzőlény persze először nem értette, de elmagyaráztam neki.

újabb ok, hogy miért jó, hogy elmegyek. én alapvetően egy mosolygós darab vagyok, és az utóbbi időben (jelesül a március eleji Döntésig), úgy két-három hónapja már folyton fancsali voltam, semmi mosoly, undok, türelmetlen, nem volt szerintem jó hozzámszólni, de ha mégis, abban sem volt köszönet, mert akkor meg panaszkodtam, hogy ez így kibírhatatlan. ha ezt sokáig csináltam volna, nemhogy mások is megutálnak, de nagy nehezen elfogadott önmagammal is megint nemszeretem viszonyba kerülök. Nehéz nekem ezt az egészet feldolgozni, hogy elmegyek, mert el kell mennem, mert nem bírom, azt, amit lehet, hogy tényleg nem is kellene bírni. szobatársam szerint már az is kész csoda, hogy eddig bírtam. Én ezt nem így élem meg, de azért jó tudni, hogy a külsős emberek nagyobbik része is így gondolja. Bár van, aki nem csodának tartja, hanem az én hülyeségemnek, de ezt ők nem érthetik teljesen. Főleg, hogy én sem értem, hogy miért maradtam eddig. Sok minden itt tartott, a szakma mindenképpen, az emberek. A végén a pénz már nem (ha jobban megnézem, mikor még érdekelt a pénz, még nagyon kevés volt, de akkor még úgy gondoltam, hogy kicsi vagyok, és tanulni kell, a pénz meg érte ajándék, hiszen annyit kapok szakmailag, és így is volt, mikor meg lett valamennyi, addigra pont tönkrementem egészségileg és kezdtem társadalmilag, és már nem érdekelt). Na mindegy, a lényeg, hogy még sosem váltottam munkát, itt kezdtem, és itt jó volt sokáig sok szempontból, és most kicsit félek. Bár valójában annyi pozitív visszajelzés van, és az, hogy a két főnök is azt mondta, hogy jól döntöttem (nem küldtek, csak belátták, okokra nézve ld. infra), hogy azt nem hiszem már, hogy az elmenés rossz döntés volna. Az új hely meg, új kihívás, és azért nagy lehetőség. Szakmailag tuti, emberileg pedig megint ld. infra J. Mondjuk azt, hogy a Döntés rossz lett volna, nem is hihettem soha, mert megérett, és mikor itt volt, akkor már nem volt kérdés, hogy így KELL döntenem.

olivér még itt dorombol. hideg van, még kettesen bekapcsolom estére. aztán lassan megy megint szabadságra :). hiányozni fog a dörmögése. tényleg.

tegnap este ő meg én komoly vitát folytattunk ebben a témakörben. és bármily furcsa, én képviseltem a cuki-álláspontot. a legjobb az volt, mikor azt mondta, hogy azért mondja, hogy édi, mert én ezt szeretném, felvilágosítottam arról, hogy én ezt kifejezetten nem szeretném. addig addig folytattuk, míg a jelenlévő harmadik, akit meginterjúvoltam persze - és boldogan hátradőlve vártam a "persze, hogy cuki" választ (de a büntetés gyors volt és alapos :), mivel az édire szavazott) - közölte, hogy milyen édik és cukik is vagyunk így a vita közben. szóval abbahagytuk.

ja, és legkedvesebbnek szánt mosolyom közben lebárgyúzott. kedves, de bárgyú :(. azt hiszem, mosolykészletemet tükör előtt szó szerint revideálnom kell.

"Amennyiben (az ügyész) észleli, hogy valakit határozat nélkül tartanak fogva, azt nyomban szabadon bocsátja", írja a szakvizsga-könyvem. úgy elképzelem, hogy arra jár az ügyész a börtönben, észleli, hogy nuku jogerős határozat, kinyitja a cellaajtót és nyomban szabadon bocsát :)

kis pelenkás blogom van. kezdeti döcögős beírásokkal. de már most jobb, mint a naplóm 12 évesen. ahová nap mint nap azt írtam, hogy "semmi". de írtam naplót. három hónapba telt, míg bevallottam, hogy nem jó ez a napló nekem.

most skypolok egy barátommal, és közben rájövögetek, hogy miért is kezdtem el ezt a medret ásni. azért, mert egy csomószor van, hogy hülye/okos/unalmas tök mindegy milyen, de gondolatok jutnak eszembe, amiket kimondanék, leírnék. de vagy nincsen idő, vagy valahogyan nem olyan a hangulat, hogy leírhassam, néha még attól is félek, hogy hülyének néznek miatta, vagy egyszerűen csak nem örülnek annyira az adott gondolatnak, mint én. de azért érzem, hogy boldogabb lennék, ha megosztanám másokkal, mert én ilyen megosztós vagyok.

na és pont erre jó a blog. potenciális megosztás azonnali retorzió nélkül - hiszen lehet, hogy valaki elolvassa, örül neki (ekkor megírja hogy hűdejó), vagy nem tetszik és unja (ekkor elklikkel vagy megírja hogy hűderossz). de kimondom, leírom, és van elvi esély arra, hogy valaki elolvassa. és velem örül adott esetben annak, hogy ma úgy mentek a málnaszörpös üvegben a buborékok sorban, mint az óvodások, fegyelmezetten egymás után.

és így az a bűntudatom is eltűnik, ami néha van bennem ilyenkor, mikor nem mondtam ki valami gondolatot, megfigyelést, mert nem akartam kitenni magam annak, hogy valaki beszóljon vagy csak rámnézzen. ilyenkor néha gyávának érzem magam, olyannak, aki nem vállalja fel a saját hülyeségeit, pedig azok is ő.  igaz, hogy ez  talán objektíve nézve túlparázás, mivel  lehet, hogy nem is néznének miatta hülyének, de  az eredmény  a fontos: nem mondom ki és ettől ottmarad a tüske.  van olyan is, hogy nincsen ember, akitől tartanék, csak  nincsen senki akinek elmondhatnám, és mire van, elfelejtem. tipikusan ilyenek a villamoson utazás közben megfigyelt emberek.  de most majd őket is jól leírom :)

az igazsághoz hozzátartozik, hogy a cím mondat versét nem én találtam. a tesómtól kunyeráltam el, mint anno oviban a szív-jelet. praktikus egy nővér. persze régen nem volt az, mikor szörnyű kistesó - terror nagytesó felállásban nyomtuk, de az már rég volt.

de most, mikor azt mondom, hogy sutty és egyszerre mindketten ugyanarra a hat dologra asszociálunk ugyanabban a sorrendben, az jó.

húsvét hétfőn szörnyecskék lesznek a tv-ben. no comment.
vissza a men in treeshez, holott persze tanulni kéne. de egyszerre villog a skype, a gaim, a tv, és mindeközben szemrehányóan pislognak az alapjogok. az önkormányzatokról persze ne is beszéljünk. de a tb-t legalább elolvasám vala. és mivel mindezt a teraszon tettem, fürdőruhában, láthatóan barnultam is. közben kommandóztam, nehogy észrevegyenek  az alsó szomszédok, és kedvük támadjon feljönni a teraszra. közös tulajdon ide vagy oda, oda más nem teheti be a lábát.  csak akit én beengedek. meg persze én.

mert jó a gép, mi baja lenne. hár

 

om hónapos alig van, és folyton lefagy szegény. egyszerű, mezei fagyás, nem mozgott az egér, beragadt a skype-hívó csörgése (vki hivott es vagy öt percig csorgott mire kimasztam a akdból, hogy kiderüljön, hogy lefagyott, mert persze nem engem keresett valaki ilyen lelkesen :)

lehet, hogy mégsem kellett volna zsuzsa-jánosnak elneveznem. lehet, hogy most visszavág. mint gonosz szülőnek, aki megkeseríti az életét kora gyermekségétől. bár azt hiszem, mindössze egy helyre írtam fel a nevét önnönmagában  és azt szerintem nem látja senki. igaz, hogy hirdetem a nevét. ha a többi nyelven lehetnek összetett, összetett nemű nevek, nálunk miért ne, nemdebár :P

furcsa így a világ, olyan, minta el lennék zárva mindnetől. ugyanis tesómnál feledtem a mobilomat, és holnap napközbenig nem is kapom vissza. persze ezer dolgot kellene most csinálnom vele, így, hogy nincsen itt, amik fel sem merülnének, ha meglenne. olyan sterilnek érzem a létet, itt magasan, senkitől nem zavarva és zavarhatatlanul. jó, itt a gép meg a net, de az valahogy más, mint egy telefon.

de az, hogy nincsen telefon itthon, mindenképpen magyarázza ezt a hosszú szöveget itt. azt megállom, hogy ne kapcsoljam be a tv-t (vizes vb-nek vége, jó film nincsen, heti hetest nem szeretem, szólszab most nem), de ha lehetne, azt hiszem végtelesnégig csevegnék, csak ne kelljen ezt a fránya nyugdíjat tanulnom.

közben rájöttem h épp ma módosult egy csomo tb szabaly. de hala az egnek mert olyan okos
 vagyok, mar eleve ekkori jogszabalyokat nyomtattam :))