"Bízzátok rám. Patak vagyok."

ha majd megunom a jogászkodást, vagy nem élek meg belőle, pék leszek. hobbipék (nem az én kifejezésem, de nekem adták). és lesz boltom, ahol finom pékdolgokat árulok majd. és nem kell hajnalban kelnem, mert én leszek a Pék, Akinél Délután Van Friss Áru, és majd jól tízkor meg még később kelek.

ma azon gondolkodtam, hogy egyszer láttam egy bácsit, a váci utcában, ült egy padon, kezében tábla és az volt ráírva, hogy beszélgess velem. nagyon szomorú volt, és egyben valahogy mégis bíztató. egyszerre volt benne mélységes bánat és valami szelíd derű. valaki, akinek nem a pénz hiányzott (amúgy láthatóan nem volt gazdag, szegényes ruhája volt és látszott, hogy nem veti fel a pénz), de mégsem azt kért, hanem társaságot. mélységesen magányos lehetett, és valahogy nagyon emberi volt, ahogy a többi emberhez fordult, azért, amit csak a többi ember tudott neki megadni. társaságot, beszédet. és szép volt a remény, hogy hitt benne, hogy kapni fog a többiektől. kicsit gárdonyi öreg tekintetesére emlékeztetett, ahogy ennyire kétségbeesetten próbált kapcsolatot teremteni valamivel, valakivel aki megérti őt. ült mellette egy fiatal lány, és beszélgettek. sokan voltunk az utcán és azt hiszem mindenki nagyon hálás volt annak a lánynak. úgy éreztem akkor, hogy ha nem ült volna ott, én leültem volna, de nem tudom, hogy lett-e volna erőm megtenni. most úgy érzem, hogy mai én leülne és remélem, hogy így is van.

azután ma este, miközben egy barátom, akivel este beszélgettem, épp átmenetileg elhagyott, az jutott eszembe, hogy ha esetleg egyedül maradok majd öregkoromra, én is beszélgetéskoldus leszek. mert, mint már többször kifejtettem, anélkül nem élhetek. és utána nagyon jól esett, mikor később azt mondta, ezen gondolatom megosztása után, hogy nem maradok egyedül öregkoromra. hogy lesz kivel beszélgetnem.

vajon mi a rosszabb. ha az ember ad a koldusnak, és ettől megnyugszik, hogy mégis jó ember, egy kicsit enyhül a lelkifurdalása, amit amiatt érez, hogy egy nála idősebb, idős ember ismeretlen okokból ilyen állapotban van (mert igenis egy csomó ember nem tehet arról, hogy ilyen állapotban van), tehát egy alapvetően önző cselekedetet tesz, de mégis ad neki pénzt, amitől a koldusnak lesz mondjuk egy zsemléje vagy söre, és egyben a koldus érezheti úgy, hogy adtak neki, ami jó neki is, vagy akkor, ha nehogy önző legyen és máson taposva jónak érezze magát, nem ad a koldusnak. így leírva nyilvánvaló, hogy az első opció, de érezhető az erkölcsi probléma is.

kitakarítottam. immáron a legszűkebb körön túli emberek is bejöhetnek a lakásba. a takarítás közben komoly felfedezéseket tettem. a vízkő diszkriminatív jelenség, kizárólag a kedvenc bögréken és poharakon jelenik meg. ha nekidurálom magam (és jó a zene), akkor nagyon hamar kb. rendbe tudom vágni mind a harminckét négyzetméteremet, összes helyiség beleértve. valószínűleg emiatt vagyok képes ilyen sokáig halogatni a takarítást, hiszen tudom, hogy ha egyszer nekiállok, akkor két óra alatt megvan. de mivel szerintem ez is olyan, mint a repülőút, hogy a le-és felszállás miatt mindig kb. legalább két óra az út, nem lenne időgazdaságos az, ha gyakrabban töltenénk el két órákat takarítással. rájöttem továbbá, hogy a lakásban még van étel. sőt, sok éhes nappal és este telt el itt anélkül, hogy tudtam volna, hogy itt van a még olaszhonból a síeléskor importált csokis mulino bianco. azóta kiderült, hogy kedvenc olasz kávézócskámban tonnaszámra áll a m.b., de ezt az importkor még nem tudtam. soha jobbkor :). a felfedezést orvoslom, felszámolás folyamatban.

a takarításhoz ruhát is öltöttem. szempontok voltak a választáskor: valami mégis takarjon, ha kimegyek a gangra a szeméttel. ne legyek szomorú, ha lemosogatom. ne legyen hosszú az ujja. legyen lenge, mert takarítani mindenhogy rossz, de ha meleg van, úgy egyenesen szörnyű. eredmény: apámtól még zsenge egyemistaként kapott egybeszabott kínapipiaci cucc, ami leginkább a napozó nevet viselhetné. nagy örömmel töltött el, hogy beleférek. nyilván ő is élvezte, hogy mosogattam benne. nehogy megbántódjon, a blogot is benne írom.

voltam ma a könyvhéten, elköltöttem sok pénzt, remélhetőleg jó könyvekre. végre szert tettem egy Pilinszky összesre, amire már rég fentem a fogam. mivel a könyvvásárlás a lélekápolás sokkal - szó szerint - kultúráltabb módja, mint a ruhavásárlás, nagyon elégedett vagyok magammal.

utána feltettem tesómat a brüsszeli autójáratra, lecsekkoltam a söfőrt, majd hazajöttem takarítani (ld. infra).

rájöttem, hogy még a múlt heti sajnálatos események miatt mégsem vagyok jól, sőt rosszabbul vagyok, mint gondoltam. ez külön felháborít, mert ha azt hittem jól vagyok, akkor dög dolog, hogy visszaesem. arra is rájöttem, hogy hatalmas üresség tölt be. nem mintha eddig ő töltött volna be, azért nem erről van szó, de mégis része volt az életemnek, most meg nem. és ez az üresség fáj, illetve nem a fájdalom a jó szó, olyan, mintha valami nemjót ettem volna, amitől az általános hangulat rossz, meg kellemetlen, de nem fáj, csak az egész lét nem jó. és sajnos, mivel csak egynemű (lejárt) követelések beszámíthatóak, a barátaim és tesóm életmentő közelsége és léte nem orvosolja tökéletesen ezt az ürességet. ha nem lennének, megőrülnék. nemcsak a szakítás miatt, amúgy is, de most ezt nyilván fokozottan érzem. de valahogy ezt a nyüves ürességet csak egy hasonló funkciójú egyed tudná rendesen ellensúlyozni, betölteni. vagy persze az idő, de az meg mindig olyan lassan dolgozik.

néha annyira tudok örülni annak, ha nem érzem aktuálisan át egy szám által átadott érzelmeket, nem ismerem fel benne saját magam, hanem csak értem és el tudom képzelni, hogy milyen lehet. voltam én is így, de most nagyon hála Istennek, nem így vagyok. és nem is akarok. és nem szeretném, ha más így lenne.

szerdán megyek dream theather koncertre és az nekem nagyon nagyon jó lesz.

áttört csipkés metál.

tegnap összeeresztettem a tesómat a barátaimmal. jól sikerült. ügyesen, feltűnés nélkül tette fel azokat a kérdéseket, amelyektől a megfelelő személyek megfelelően zavarba jöttek.

nagyon jó, ha az embernek vannak barátai és rokonai (meg üzletfelei :). ilyenkor szakítás után  persze ezt fokozottan érzem, mert igénylem a társaságot, meg ők is jobban figyelnek. de mivel most rájöttem, hogy milyen jó is és én mennyire is szeretek kedves embereimmel beszélgetni, ezt fokozottan fogom folytatni. és most, hála az égnek, több időm is lesz majd.

ráébresztettek, hogy arra, hogy elmenjek, sok minden más mellett, de erősen (mivel épp a barátom volt), ő is vett rá. illetve nem vett rá senki, de sok hatás és ÉN eredője volt. és ő egy erős vektor volt. ezért köszönet. ettől még persze sok mindent nem bocsátok meg, de azért le kell írnom, hogy jó volt ez egészen addig, amíg el nem romlott. ki miatt, fedje homály.

pc és egyéb személyiségi jogi megfontolásokból levettem az egyik bejegyzésemet. aki olvasta, már olvasta és tudja, aki meg nem, az vagy úgyis tudja, vagy nem kell megtudnia.

nem volt őszinte, pedig csak ezt kértem. és ez azt jelenti, hogy - legalábbis én úgy érzem -, nem tisztelt engem annyira, hogy ennyit megtegyen. és ez sajnos picit más megvilágításba helyezi az eddigieket, legalábbis az utolsó hónapot. és ez fáj. annak ellenére, hogy úgy érzem, és tudom is, hogy ez az egész nem miattam alakult így, nem rajtam múlt (holott jobb lett volna, mert az azt jelentené, hogy benne voltam én is a saját kapcsolatom intézésében, nem zártak ki belőle inkorrektül) azért fáj. fáj persze az is, hogy ő nincsen többé, mert azért öt hónap az öt hónap, és az ok, és a módszer végtelenül dühít, sajnálatra késztet, felháborít, elkeserít. és ez is fáj.
őszinteség meg kölcsönös tisztelet nélkül nincsen kapcsolat, azt hiszem. És az is fáj, hogy ő nem értette, hogy nekem mi a bajom ezzel az egésszel.

a nap tökéletes pillanata: a calcium-sandoz pont az In the name of God utolsó taktusával egy pillanatban olvadt fel teljesen.

a dreamt theater-t számomra leginkább jellemző szó: delejes. ebben a szóban benne van a borzongás, a simogatás, az élvezet, az extázis, az elandalodás, és az is, hogy képes vagyok háromnegyed órán át hallgatni a zenét, úgy, hogy nem gondolok másra, csak a zenére. ilyet csak a másfél csinál velem, de az is ritkán. de most sark-kert, kellemes meleg szél, még napsütés, de már vihar előszele, tehát nem az a borzasztó (amúgy szeretem) meleg, és a train of thought. delejes. ennyi.

ja, és azt még nem mondtam, hogy én ültem boldogan békésen, mivel direkt megkértem az egész ügy hajnalán, hogy ha baja van, akkor mondja el (mivel van múltunk ebben a témában sajnos). meg is ígérte. és én bíztam ebben. és nem tartotta meg, mert nehéz volt. de erre nehéz építeni. sajnálom. hogy kit, még nem tudom biztosan.

Tanuk nélkül

"Kirajzolódom végleg a világból,
mint csupasz falnak állitott fogoly,
külön kezel, kivételes magányban
a tanuk nélkül dolgozó pokol.

Egy porcikám se bízná senki másra,
ha únja már, magam kezére ad,
s én folytatom, hol éppen abbahagyta,
a két kezemmel, úgy és ugyanazt.

Ki itt találna rám e szörnyüségben,
és végignézné, mit is művelek,
nem hinné el tulajdon két szemének,
s egy szót se merne szólni senkinek.

Íly nyomorúság ugyan mire várna?
Mi hátra van, bevégzi egymaga,
hogy holta után is beléremeg,
meg-megrándul a hóhér kosara."

hozzáteszem, hogy ma a migrénorvos papírra vetette, és az adatbázisban rögzítette, hogy pszichésen rendezett vagyok. megkérdeztem miért, mondta, hogy ez a státusz része, és neki így tűnt. kérdezte ellenvetésem van-e, mondtam nincsen. majd nevettünk. hogy min, abban nem vagyok biztos :)

két kis kőműves, egymás mellett szép egyetértésben bontja le a körülötte álló téglafalat és közben csevegnek. néha az egyik levesz a másik faláról egy téglát, de előtte megbeszélik, sosem orvul. néha az egyik elgondolkodva nézi a másikat, majd levesz egy téglát. hogy a másik miatt-e, nem tudni, de lehet.
remélem, hogy valami ilyesmi folyik.

szegény fiúk, úgy sajnálom őket, hogy nem tarthatják az ölükben a laptopot. én nagyon szeretem, mikor zsuzsa-jános itt dorombol az ölemben és meleg. böhömke-pótlék :)

"Mert lenn hináros rét lobog,
alant a kagylók boldogok,
szivük remegve tölti meg
a fénnyel érő sűrü csend.
És mintha hívást hallana,
zuhanni kezd az éjszaka,
moszat sodor vagy csillagok,
nem is tudom már, hol vagyok?
Talán egy ősi ünnepen,
hol ég is, víz is egy velem,
s mindent elöntve valami
időtlen sírást hallani!"

/Plinszky János, Éjféli fürdés/

most olvastam, hogy az egyik bloggernek, akit olvasok, meghalt egy barátja. nem ismerem őket, a bloggert csak olvasom egy ideje (mert nagyon jó), de mégis mélyen érintett. furcsa ez a blog-világ, azzal, hogy így beenged az életébe, ismeretlenül is közel kerülök hozzá. mint egy regényhős. és furcsamód, sokkal közelebbi érzés, mintha pl. egy sorozatot néznék, nap mint nap. pedig őt nem is látom.

szóval nagyon sajnálom azt a fiút.

ma csevejzsivajogtam, és fáradt vagyok a továbbihoz. meg ami azon felül van, az nem is olyan jó. beszéltem elviselhetetlen ügyféllel, aki egy átok, és emberiség elleni bűn és akkora tapló, hogy csak na. mikor már tíz perce nyögte nekem, hogy hogy húzódik az ügy, és miért nem írtunk alá, és ő nem tudja, hogy miért akadályozzuk így (holott a másik fél ügyvédje akadt fenn valamin, mert én mér reggel fennakadtam, de azzal szerencsére mindenki egyetértett, kivéve ezt a barmot mert ez akkor még aludt), szóval ekkor beszóltam neki, hogy én nagyon fájlalom, hogy ő ideges és zavarja az idő múlása, mert tudom, hogy neki ettől fáj a hasa, de sajnos nem tehetek semmit. ezt lassan felfogta, miután beszivárgott az agyába, hogy a neki is cc-zett emilt nem én írtam, és abban van az, amin éppen mindenki zsezsgett, lerakta a telefont. és még szörnyű visszataszítóan veszi a levegőt is (olyan hülyén szuszog). eközben egy másik végstádiumos ügyben is jönnek-mennek az emilek, és közben duedili és report. de már csütörtök van, és én holnap színházba megyek. anyámat viszem a krétakör siráj-ra (sic!), ahová már régen akar menni. én meg életemben először időben (azaz 5 perccel a felajánlás után) csaptam le egy kollega által felkínált jegyre, így most sorbanállás nélkül okozhatok örömet anyámnak és nekem. remélem tényleg jó lesz :)

hazajövet elhaladtam a házunkban lévő kocsma előtt, ahol esténként az úri közönség eszmét cserél. ma messze hangzóan tudatták ország-világgal, hogy "kurázsi kell nem bajusz!". ezzel felvértezve haladtam fel a négy emeleten. a földszinti macska követett a másodikig.

leutaztunk vidékre, rodeóztunk, hogy tizenegy előtt odaérjünk a cégbíróságra, és miután minden kamiont és piros lámpát kifogtunk, 10:57re értünk oda. élelmes kollégám megszerezte a cégkivonatot, én addig testemmel védtem a kocsit, mert nem találtunk parkolóőrt (nem volt kitől, de eszmeileg védtem). utána kiderült, hogy az ügyfél asszisztense még annál is furcsább (butább?), mint gondoltam, így a saját baromságom (ld. tegnap), ami miatt le kellett menjek, végül ilyen szempontból még jó is volt, mert tudtam intézkedni. sosem hittem, hogy egy beszkennelt és kinyomtatott iratot egy felnőtt ember alapos vizsgálat után képes eredetinek nézni. tévedtem.

itthon rettentő munka várt, mintha egy hónap múlva nem mennék el, jön csőstül az áldás. megint három napja csak du. ötkor eszem, persze a reflux már ma hajnalban jelentkezett. mondtam is Szomszédnak, hogy nagyon vágyom már az ab csendje után. majd mikor epedek ott a mostani jajj után, akkor erre gondolok. avagy ahogy tesóm mondta, elteszek egy fiola gyomorfájást, egy tubusnyi stresszt, néha előveszem és nézegetem, beleszippantok és rögtön megint kellemes lesz az addig terhelő csend. de egyelőre nem lesz terhelő.

ahogy mentünk a kocsival mindenféle vidéki utakon, gyönyörű, virágokkal teli rétek mellett, csak arra tudtam gondolni, hogy majd, ha, akkor kimegyek egy ilyen rétre, lefekszem és csak ott fekszem majd egész nap. a méhekre és a hangyákra nem gondolok. csak már ott tartanánk.

11 ma kifejtette, hogy nem jó, ha 11nek hívom, mert akkor arról mindenféle rövid és kicsi dolgokra asszociálhatnak az emberek. ezért most rögzítem, hogy 11 valójában tizenegyezer, a 11 csak a becéző, rövidített formája.

közben folyamatosan alkotjuk a blogunkat odaát, így idelinkelem, hamár mindig ott vagyok mostanában. a mai nap kiderült, hogy megint rém ügyesen elrontottam valamit, persze aláírás után tűnt fel, mert mikor máskor. másnak sem tűnt fel, így bízzon bennem az ember. ilyenkor azért érzem magam nagyon rosszul, mert egyrészt egy debil baromnak érzem magam, aki semmire nem képes, szinte mintha még le sem esett volna az ÁJK padjainak tojáshéjja a hátsófeléről, másrészt meg egy álszent dög, aki szidja ill. oktatja a kicsiket, akik hibáznak és figyelmetlenek. mert ez megint figyelmetlen hiba volt. de elvégre az is igaz, hogy nem véletlenül akarok elmenni. szétestem, és még nem szedtem össze magam. akkor tehát még szét vagyok esve. ez nem mentegetés, csak persze Nőfőnök rám nézett és kérdezte, hogy dehát miért történt ez. erre mi a válasz? az, hogy nincs mentség, figyelmetlen voltam, és azért, mert még valószínűleg szét vagyok esve. ezt megmondtam. most persze a pénzem bánja, mert az okozott költségeket én állom, meg az ezzel eltöltött órákat sem írhatom fel. de mindez semmi a gyomrom újfent megölt sejtjei mellett.

ma leszakadt az ég, taxit hívni nem lehetett, így hazafuvaroztam 11et és Szomszédot. Szomszéd mondta hol lakik, én vidáman, hát hiszen az 11 mellett van. persze ez nem így volt, mert teljesen másfele, de azért nem volt vészes. 11 vezetett, szokásos olaszos stílusban. és szokás szerint figyelmeztetett, hogy állítsam vissza a széket, a tükröket.

TF pedig megkérdezte, hogy a Taxi 4 telefonszáma hány négyesből áll. előtte mondtam neki, hogy annyi négyes, ahány kell. értetlenkedő visszkérdésére (miután vetettem Szomszédra egy pillantást, hogy én vagyok hülye és a kérdésnek van értelme, csak előttem rejtve maradt, vagy úgy van, ahogy én érzem, és szomszéd pillantása utóbbiban erősített meg) mondtam, hogy budapesti vonalas szám, de ez sem segített. hát megmondtam, hogy hét. nincsen segítség. Szomszéd szerint TF a rejtélyes nő mintapéldánya, akit sosem lehet megérteni. nekem nem rejtélyesnek, hanem inkább néha igen idegesítőnek tűnik, de minden nézőpont kérdése. szomszéd idősebb és türelmes fajta. én nem.

megkérdeztem őt, hogy olvassa-e  a blogomat. közölte, hogy nem, minek olvasná. ez nem tudom, hogy azt jelenti, hogy úgyis mindent tud rólam, vagy hogy pocsék a blog. nem firtattam.

[2007.05.09. 22:28:38] tesóm: brüsszlei csipk.
[2007.05.09. 22:28:42] én: höhö
[2007.05.09. 22:28:55] én: multkor tamtamnak elmagyaraztam h mi az a lelki csipke
[2007.05.09. 22:29:00] én: es kerdezte h neki van e
[2007.05.09. 22:29:03] én: mondtam hogy van
[2007.05.09. 22:29:06] én: erre örült
[2007.05.09. 22:29:08] tesóm: :)

jó lesz a blogunk, nagyon.

elmondtam 11nek, hogy 11nek hívom a blogomban. mire ő, miért, írsz blogot? pedig meséltem már. tetszett neki a név, tett próbálkozásokat a cím megszerzésére, de ellenálltam. 

ma nagyon hatékony voltam, megakadályoztam, hogy további egy hétig húzódjon egy szerződés aláírása, mert csak lebeszéltem ügyfelet a hiábavalóságon való kattogásról, ami miatt egy hetet tárgyalgattak volna még másikkal, negyven percet konfkóltam egy másik ügyben closing előkészítés céljából, végtelen cégiratos emileket küldtem kifele, még a tegnap éjjeli meló utóéletét egyengettem, leszerveztem a holnap hajnali szakértői szemlét és a pénteki tárgyalást. és voltam ebédelni az ab-n, ahol együtt volt a stáb. nem volt olyan rossz, mint számítottam a hangulat, kicsit még dolgoztunk is (csoportos megbeszélése egy ügynek), láttam könyvtárat terrorhorror könyvtáros nénivel, és láttam a jövendő szobámat. nagyobb mint a mostani, és ott fogok ülni benne egyedül, mint egy princ (copyright anyám). érdekes lesz, már mondtam a másik csajnak, hogy majd megyek szomszédolni. lesz net, ez enyhíti majd magányomat. mint kiderült, törzsidő 10től van, tehát nem kell azért minden nap reggel nyolcra menni. ez nagyon nagy örömmel töltött el.

holnap hajnalban ultrahangos karosszéria-vizsgálatra megyek. muszáj ott lennem, mégis alperesi beavatkozó vagyok, de félek, hogy egy szót sem fogok érteni az egészből.

de nagyon randa szó az, hogy kurrens. mármint randa a hangzása meg a kinézete. és nem is ronda, hanem randa.