"Bízzátok rám. Patak vagyok."

megfogalmazódott bennem pár kérdés:
- miért ilyen veszett lassú a net
- miért van az, hogy a kozmetikusok mind olyan kedveskedően, gügyögésbe hajlóan beszélnek (feldobjuk a pillácskát,  mutasd a lábacskádat, katikám, mártikám, esztikém, lilikém, jánoskám, stb, opcionális)
- miért okozunk magunknak ilyen fájdalmakat (higiénikus érzés, meg most épp ez az esztétikus, de basszus, úgy fáj :(. én nem néztem oda, mint vérvételnél, és mondta a kozmi, hogy ilyen még nem volt),
- előző kérdés ihlette: ha nem látom a fájdalomokozó aktust, akkor kevésbé fáj? feltéve persze, hogy várom a fájdalmat. hirtelen fájdalom nagyon fáj. de ha tudom hogy jön, és nem nézek oda, és ekkor kevésbé fáj (nekem ált. igen, de várom egyéb tapasztalatokat, mindenféle fájdalomra) akkor mekkora a fájdalom igazi fájdalom része, mekkora a jajjennekhaígynézkibiztosanfájniakell? a kisgyerek, ha elesik, néhány másodpercig nem sír. ránknéz, várja  a felnőtt reakcióját, hiszen a felnőtt tudja általában a frankót. ha a nagy megijed, jajj kicsikém fáj és odarohan, a kicsi elkezd sírni. ha felkapod, és leporolod és mondasz valami vicceset, kedveset, akkor mosolyogni kezd és továbbgurul-totyog. viszont ebbe a tudomhogyfájniakellezértfáj teóriába nem illik bele a hirtelen fájdalom. de, továbbemlékezve, ha hirtelen fáj (v.ö. rácsapom a kezemre a kicsipiros csomagtartót), az nem rögtön fáj, csak akkor mikor felfogom, hogy mi történt. akkor viszont nagyon. megint bejön a tudatos fájdalom.
- LAST QUESTION, de már régóta formálódik: lehetséges, hogy carrie (sex and the city, nagyon nem szeretem szereplője), lenőtt hajjal forgat? szőke, és a teteje meg fekete, barna. ez vajon direkt alakult így, vagy véletlen? utóbbi esetben kissé igénytelen. vagy, én  nem értek egyáltalán a festett hajhoz :))

ma megint eltévedtem. mária utcából mentem a rádayba, ez elvileg nem olyan nehéz. de valamiért az üllői út másik oldalára helyeztem a rádayt. a mikszáth tér környékén beleakadtam egy barátomba, aki rezignáltan vette tudomásul, hogy arrafelé keresem a ráday utcát (ismer :), majd odavitt.

13 fok van. ójajjsiralom.

tegnap összepakoltam odabent, lett négy doboz (de nem nagy), meg egy zacskó. többen meglepetésüket fejezték ki, hogy mi a fenét tudtam én négy doboznyit tárolni odabent, de ha közelebbről és racionálisan nézzük a dolgot, négy éve vagyok (voltam :) ott, volt bent egy csomó okos jogi könyvem, számtalan cikk és BH, amiket el kellene olvasnom, képeslap, kép, parafatábla, fogkefe, harisnya, két rend kosztüm, miegymás. upsz. most hogy így írom, két pár őszi cipő, mint miegymás, ottmaradt.

beszélgettem hosszasan nőfőnökkel, hogy érti-e még mindig nem tudom, de jót dumáltunk, hogy hogy van a csömöröm, mi motivál, motivál-e a pénz, mondtam, hogy momentán engem nem, milyen a munka, csendben elhelyeztem néhány kritikát és jeleztem, hogy azért mások sem állnak annyira távol a csömörtől és kiakadástól, mint én. nem hiszem, hogy ezeket felfogta volna, nem mert oktondi (ez jó új szó :), hanem mert egyszerűen nem áll érdekében felfogni. de mikor a végén mondtam, hogy amúgy szeretném megköszönni neki ezt a négy évet, akkor közölte, hogy ő úgy látja, hogy miatta jutottam el ide, és miatta is megyek el, szóval szerinte nincsen mit. mondtam, hogy azért van (azt nem mondtam, hogy ne drámázzon, de mellesleg a dráma mellett szerintem volt benne egy kis valódi rosszérezés is), és hogy igenis van és köszönöm. ezzel tartoztam neki és magamnak és örültem, hogy jót beszélgettünk. és továbbá remélem, hogy volt annyi rosszérzés benne, annyi felfogóképesség, hogy talán hatással lesz rá, és másokat nem esznek így meg. vagy ha nem így, akkor úgy, mert engem így tudott elemészteni (majdnem) a munka, mert én ezt hagyom, ill. nem tudom kezelni, mást meg máshogy ehetnek meg. szóval remélem, naivan és folyton és desperately, hogy hatottam rájuk, és hogy javul a helyzet. jobb lesz exszobatársnak, és másoknak is (és ha eszembe jut, hogy visszajönnék, akkor lesz hova és jobb lesz, mint most).

utána szomszéd, exszobatárs és 11 társaságában kis gurulós aktataligára halmoztam a dobozaimat, és lelifteztem a földszintre. exszoba elkezdte felfele tolni az utcán a taligát, én odasúgtam szomszédnak, hogy talán okosabb lenne, ha az épület elé állnék, de exszoba tolta vagy 10 métert, mielőtt megkérdezte, hogy nem akarnék-e odagurulni. odagurultam, de kis hely, ínhüvely, stb., szépen beálltam piros módon, kilógó fenékkel (jelzem, még a busz is elfért mellettem). 11 szakértően jött, hogy na majd ő, de a többiek mondták, hogy nem kell, és ő meg nem tiltakozott (hiszen mint tudjuk, neki is nehéz azért vezetni kiskocsimat). a fiúk komótosan bepakoltak, eligazgatták a dobozaimat, én segítettem becsukni a csomagtartómat (de nem tört el a kézközépcsontjaim egyike sem, csak majdnem, mikro rácsaptam az ajtót), majd boldogan elhajtottam.

két amerikai-filmszerplő-vagyok élmény a héten:
- az irodai szoba faláról szedem le a képeimet és rakosgatom be őket egy kartondobozba
- finom kínai kaját rendelek, sokat, de csak magamnak, de két regiment evőpálcikát kapok (bridget jones áthallás)
- tök jó kínai kajás dobozok a fridzsideremben.

Azóta gyakrolom az evőpálcikával evést, már rizzsel is egész jó vagyok.

tegnap meglátogattam egy barátnőmet, valamint gyermekét, aki cuki.

És...és... a NAP HÍRE: vettünk tűzhelyet!!!!. minden ellenkező híreszteléssel ellentétben ugyanis létezik nem szabvány 60 cm hosszú tűzhely, mert az én kis gyönyörűm 50*50 cm (magasságot nem tudom, de kisebb mint én). az ajtó 45 cm, így kinyitott ajtóval még van 4 egész cm az ajtó vége és a fal között. most majd főzök, sütök. lehet itthon tojás, mert lesz értelme. tudok quiche-t sütni. :)))))))) feléled a konyha, és nem kell méregdrágáért átépíteni a konyhát, és elköltöznöm sem kell kis isteni lakomból. a tűzhelyet anyám találta, hála neki érte.

ma mélyen megbántottam egy embert, visszaéltem a belém fektetett bizalommal (bár akkor nem gondoltam így, csak nem voltam elég megfontolt, de ez nem menti nagyon a dolgot) és talán eltapostam egy talán a földből kibújt barátságcsírát, miközben egy másik, barátság-szerű képződmény keretein belül próbáltam úgy eljárni, ahogy az az adott helyzetben szerintem tőlem elvárható volt. nem sikerült teljesen. egy része annak, amit tettem nem volt helyes, nem volt átgondolt. persze most mea cuplázhatok, de minek, mert visszacsinálni nem lehet. reménykedem, hogy a kis csírám ettől nem pusztul el, és azért még szárba szökken. és tanulok az esetből. az csak rajtam múlik, és rajtam nem fog múlni.

a hétvégét a sark-kertben töltöttem, kis megszakításokkal, mint főállású henye. pénteken irgalmatlan b**ból az lett, hogy angyalka, napsárgagömb és egy harmadik barátnőm meg én meg a bailey's itthon maradtunk, és kellemesen becsiccsentünk. közben a városban különböző akcióbulisejtek várták, hogy kiadjam a jelszót és egyben a target-place-t, de mivel a szemem már nem fáj, csak kb 20 méternél furcsa és este fél tizenkettőkor bemondja az unalmast és én ezért rajtaütésszerűen elalszom (mert elfárad a kis drága, és ha nem alszom, akkor migrén, a szervezet meg nem hülye és fellövi a pizsit), szóval a buli behalt. angyalka és gabi elmentek és félálomban észlelem, hogy napsárgagömb befekszik az ágyba, a farmert lehúztam, pólót is de a zokni maradt (ó jajj, én a csak-zokniban-nem-ember-az-ember harcos híve, igaz, ez főleg fiúkra vonatkozik, de rájuk nagyon) és aludtunk. boldogan, a henyélés tudatában.

másnap keltünk, és volt kávé is.

utána cipőt vettünk napsárgagömbnek, és a szokásainkkal ellentétben nemcsak én, de ő is talált cipőt. az ízlés evolúciója, amely talán csak adaptáció a folyamatos látványhoz és ingerekhez, amiknek az ember kitett, szóval akármi is, de újra bizonyított, mert olyan cipőt vettem, ami egy éve még szóba sem jöhetett volna, és még tetszik is. majdnem mokasszin-papucscipő, de nem az, mert sportos és pántja is van.

utána ebéd otthon, ahol két órán át mediátorkodtam, teljesen lefárasztott. mindegy, család az család, de mikor mindketten kidőltek aludni, mint az óvódások gyors búcsú után békésebb vizekre eveztem. jelesül a sark-kertbe, mivel a tervezett szülinapi piknik eltolódott, de én, a hős henye, végre egyszer rávettem magam arra, hogy kimenjek valahova a természetbe és ott jó legyen nekem. s lőn: könyv, zene, panaché, hason majd hanyatt, majd hason henter, és lassan megjöttek a többiek is, középvezető, majd egy úszásból arra kanyarodott barátunk és angyalka. együtt henyéltünk, kb. hétig, utána felkerekedtünk (több szakaszban, mert angyalka aludt, így mi ketten a második etapban mentünk, útközben vásárolva (igenigen) nekem egy systemathic chaost, a spec dvd-vel együtt) hogy a halasztott  szülinapi piknik helyett vacsorázni menjünk, majd egy barátnőnk jazzkoncertjére. ahol volt sebestyén márta, akit szeretek, és jó volt, de késett és ezért ágiékból lecsíptek fél órát, de ők így is jók voltak, főleg a végén az ihu-ihu-kec-kec-ihu szövegű szám. tényleg. közben még hanyatt is feküdtem (a henyeség kötelez) a fűben és néztem a fecskéket, azután mikor meg akartam mutatni angyalkának, a kis dögök elmentek aludni, és csak holló volt meg bogarak. ezután még megtekintettem kappucsinót és az angolok egy részét, de jött a fél tizenkettő és a szemem bemondta a türülközőt, szóval mentem haza.

vasárnap pedig egyszemélyes teraszparti (kékre lakkozott kosárral /tényleg/ felmentem  a teraszra, benne mosolygós őszibarack, csengőribizli, cigi, könyv, mp3 (lemerült az elem, de le nem másztam, kell a csend is alapon és a mormoló város zaja), utána forma-1 és végül a már ismert terep, ezúttal du 4-től 10-ig, (napsárgagömb, agyalós, angyalka, és az ötödik, aki megirigyelte a jódolgunkat és majd ír blogot. meg amúgy megjavult és most csak egy legény van talpon e vidéken :). jó is az. találkoztunk egy pasival, aki úgy próbált csajozni (három óra rákészülés után, figyeltük, miközben élénk mancsolvasónak álcázta magát, de mi tudtuk, hogy addig még egy dosztojevszkij-oldalt sem lehetne olvasni, nemhogy egy mancslapot) hogy "ti jogászok vagytok? lehetne egy jogi kérdésem? elmenjek-e erre a taggyűlésre ha...? " elfojtott mosolyokkal adtunk neki korrekt mindenre kiterjedő jogászi választ (ha nem látjuk a társasági szerződést, akkor sajnos végleges választ nem tudunk adni, cover your ass még a sark-kertben is :), majd hazaballagtunk (ill gurultunk, mert agyalós hazavitt).

ezenfelül ezen a vasárnap estén fény derült arra, hogy a kis körök mindig kisebbek és hamar összeérnek, mint azt akár gondolni merészelnénk, és a levetett pasik visszaköszönnek, mint új seprű egy másik lánynál, aki a mi (nem az én ez csak elbeszélő alany) új seprűnkben ismer a saját régijére.

és ezenfelül egy fontos információhoz jutottam, mert az információ (nem pletyka) útjai kifürkészhetetlenek, de senki ne merje azt hinni, hogy valami valahonnan végül nem nyer igazolást. nem gondoltam volna, hogy ezen az úton jön az info, de highly welcome volt. szóval CONFIRMED :)))))

és mára virradóra 11 órát aludtam.
ma már csak be kéne mennem az irodába, hogy kipakoljam a szobámat. ójajj, sőt, ódonnaklára. e célra már leporoltam egy ikeás zacskót, és a mindentegyhelyre módszert tervezem követni.

yuppppppppppppppiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiieeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

ordít a zene és én boldog vagyok, mert végre végre vége.

kicsit lelkifurdalásom is van, mert ennyire nem voltak gonoszak (de igen, és nekem nem volt ott jó), és hogy miért örülök ennyire, de emellett, mivel ennyire örülök, tudom, hogy jól döntöttem.  és yupppppppppppppppppiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiieeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

és most elmegyek (bár előbb barátném jön ide és itt kezdünk) és irgalmatlanul berúgok.

mikor ezt középvezetővel közöltem, telefonon, még az irodában, a titknő (a másik kedvenc :), akivel épp csevegtem vala, dobott egy hátast, mivel kedvesen keresztbetett lábbal, csipkés szoknyában üldögéltem ott disztingváltan, majd közöltem, hogy ma irgalmatlanul bebaszok. így, igen, így. szegény öt percig röhögött :). új oldalam tűnhetett fel előtte, pedig nem voltam soha odabent sem túl visszafogott :)

én most kérem nagyon nagyon, rettenetesen boldog és felszabadult vagyok.

nna, mintha évzáróra mennék. ma van Az Utolsó Napom az Első Munkahelyemen, ahol kaptam hideget is meleget is, jót is rosszat is, szakmailag csak jót, emberileg nem csak jót. kész a leltár, elmegyek, mert most van itt ennek az ideje :). és nem érzem, hogy rossz lenne, hogy elmegyek. hiányozni fog, hiányozni fognak, de lépek, mert túl sok volt és mert változás kell. és majd egyszer talán meglátjuk, hogy visszajövök-e egyszer talán.

de most úgy ébredtem, mint régen, egész pici koromban, ha valami jó várt rám, tipikusan szülinapi reggeleken. ugyan nem pattantam ki az ágyból, az túlzás lenne,de van bennem valami jóérzésű várakozás. nem arra várok, hogy ott bent elbúcsú, pezsgő vagy akármi, ilyenre a buli óta nem várok, csak egyáltalán, magamból kiindulva, én örülök, hogy én eljutottam ide. És persze köszönöm mindenkinek, aki segített, hogy eljussak ide, és egyben mindenkinek, aki elviselt, amikor éppen elviselhetetlen voltam, a munkahelyből és annak folyományaiból kifolyólag.

hej ha fiú lennék. megcsinálnám az elrontott linkeremet, hogy ne akarjon minden bevitt link egy másik konkrét blogra utalni. és meggyőzném továbbá a kádamat arról, hogy ez nagyon nem jó, amit most csinál. eddig egy ideje nem működött a zuhany. azután kezdett egyre kevesebb víz folyni a csapból. és most, két napja áttört valami a kis lelkében, mert most a zuhanyból ömlik a víz (melegállásnál a hideg és vica versa), de nem ám onnan, ahonnan a hétköznapi zuhanyokból, a kis lukakon át, hanem ügyesen lefejtette a zuhanyfejet egy kicsit, és oldal spriccel, erősen. közben dühösen kis vízköveket  köpköd, de olyan gyorsan, hogy köpködés közben nem látni, csak egyszer csak ott vannak. gondolom, hogy bevízkövesedett, és mint  a karsztvíz, most felszínre tör, de mégis jobb lenne, ha a csapon jönne. bár most van zuhany, eddig meg az volt a bajom. szeretek így együtt élni a lakás más lakóival, bár más azt hiszem, lustaságnak hívná hozzáállásomat. de majd ha végre vége lesz, akkor majd aztán mindenféle szerelőt idecsődítek.

nagyon szép most a fürdőszoba ablakából a közvetlen falat beborító borostyánra eső napfény. olyan nagyon meleg nap volt ma de már kellemes melegnapszíne van.

hülye migrén azt hiszi, hogy viszem pöttyöshöz a buliba. félek, hogy igaza lesz.

megvolt az irodai buli. rosszabb volt, mint vártam. nem kellett beszédet tartanom, semmi ilyesmi. egyszerűen elfelejtettek megemlékezni arról, hogy négy év után otthagyom ezt a csodás intézményt. no comment.

most ezért meg kell írnom másfél hatalmas beadványt, hogy utána meghallgathassam majd, hogy milyen béna és hülye vagyok, és nem vagyok képes ezt megcsinálni, pedig nem lenne nehéz (jelzem, tök nehéz, ilyeneket még nem is írt senki az irodában, mióta én itt vagyok). utána egy nap varsó, a kedvenc ügyfelemmel, de csak az egyik jó fej jön, meg a hülye. és még mindig nem mondták meg senkinek, hogy elmegyek, nekem meg ég az orcabőröm, viszont parancs van, hogy ne én mondjam meg. naponta kérdezek rá, először hessegettek, most megígérte nőfőnök, hogy ír emilt, de szerintem még nem tette meg, mert akkor a kedvenc kedvenc ügyfél már hívott volna, hogy tényleg és miért. próbáltam lobbizni, hogy  a csaj, aki átveszi az ügyet, ami miatt megyek, és ami most fog majd forrpontra jutni, hadd jöjjön varsóba, de mondta nőfőnök, hogy nem gondolja, hogy ki kéne tenni a lányt egy új, ismeretlen közegnek. nem értem, hogy mennyivel lesz neki jobb, mikor két hét múlva halálegyedül megy majd oda, úgy, hogy én nem leszek ott, hogy segítsek és hogy bemutassam, de ha nekik így jó... teszem hozzá, nőfőnök is elutazik egy hónapra, istenhátamögé, szóval nyilván azt hiszi, hogy majd én segítek a csajnak. nagyot fog koppanni.

nem tudom miért ilyenek, a kedvenc titkárnőm szerint pusztán azért, mert elmegyek, meg vannak sértve. sokszor láttam már, hogy tényleg megsértődtek, ha valaki elmegy, de mikor márciusban ezt megbeszéltük, akkor nem voltak ilyenek, és egész értelmesen fogták fel. nem tudom, elképzelhető, hogy azt hitték, meggondolom magam? főleg várható lenne egy ilyen pálfordulás részemről ilyen bánásmóddal, lelki terrorral, amit közel egy hónapja nyomnak. nem értem ezeket az embereket. régen teltek ilyen nagyon lassan a napok, és régen volt ennyire kevés kedvem dolgozni.

a buli után (ahol persze migrén is jelen volt, így hiába a mérhetetlen mennyiségű minőségi pálinka, bor és miminden, én csak hánytam és berúgni nem sikerült) még elmentünk a holdudvarba, ahol az eddig rám nyomuló kolléga aktívan nyomult valaki más kollégára. nem tartozik semmivel, de azért nem esett jól. a szituációról leginkább az awkward és odd szavak jutottak eszembe. messze szomszéd és 11 voltak a legnormálisabbak, ami szomszédtól nem meglepő, de 11 egész emberi volt és ez azért meglepett. de 11 mostanában nyílik, ez ennek tudható be. nem vígasztalt, vagy bármi, de sugárzott valami kedvességet. TF persze nyomult 11re, mikor 11 szóbaállt valami nővel, amíg TF pisilt, TF visszajövet ezt meglátta, és fogta szegény csajt (akit ismert) és elvágtatott vele a másik wc irányába. mi csak csendben virultunk.

este megyek szentivánéji buliba pöttyöshöz. remélem a legjobbakat :)

a tévében az elveszett ereklyék megy. ezek szerint ma a balaton mellett középkori szokásokat fenntartó szerzetesek is élnek. mézet gyűjtenek és titkos ereklyéket őriznek. aki hallott felőlük, kérem, jelentkezzen.

elkapott a vihar. egy ideig 11 vezetett, addig még egész korrektül csak esett, semmi extra. tetszik neki a dream, bár le régihangzásúzta, de kioktattam, hogy nem az. utána kiszállt (szokásos figyelmeztetés, hogy állítsak vissza mindent ahova kell), és én beültem a Helyemre. ekkor jött a vihar. én még ilyen zuhéban nem vezettem. pedig kisszemű eső esett, nem volt jég, a szelet is tudtam kezelni. de ha nem arra megyek, ahol nagyon sokat járok, fáradtan is, és szinte ösztönből, akkor baj lett volna. hússzal mentem, meredtem az előttem haladó hátsó lámpáira és reméltem, hogy ott, ahol nem evidens a kanyar, ő is arra megy, mint én. arra ment :). félelmetesnek éreztem, mondogattam magamnak, hogy ismerem az utat, meg tudok vezetni, meg nem megyek gyorsan, de azért nehéz volt. viszont leltem helyet, öt autónyira a háztól, szóval profin leparkoltam, majd öt méter alatt szétáztam. a lakás nem ázott szét, pedig nyitva volt az ablak. jól jöttem ki a viharból :).

mai olvasnivaló: www.origo.hu/vendegszoba/tudomany/20070620elottem.html

ma anyám meg tesóm (ő már azért sokadszorra, bár anyám is azért már néhányszor) bizonyította, hogy ha kell, lehet rájuk számítani. lelkisegélyt nyújtottak, és egyben értelmes felnőtt módjára megnyugtattak és tanácsot adtak. Nem meggyőzni akartak, hanem tényleg úgy éreztem, hogy megfontolták a helyzetet, és nem parancsoltak, hanem mint felnőtt a felnőttel, elgondolkodtak a tényálláson és elemezték majd elmondták, ők mit tennének és milyen megfontolások mentén. vele is beszéltem, és érződött, hogy anyám és tesóm mögött több tapasztalat van. ő mást javasolt, illetve hevesebb, érzelmibb alapú válaszreakciót, ami felé én is hajlottam először. de most összeszorítom a fogaimat, nagyon csúnyákat gondolok, és emellett a jövőmre gondolok, lassan, meg-megállva, és kibírom.

ők meg tényleg minden megfelelő helyre dugjanak mindenfélét. és ha esetleg végül nem is az lesz, amit előirányoztak, akkor is, már az, hogy egyáltalán gondolkodni kellett a kérdésemen, és nem volt egyértelmű a válasz, már azért megint hatalmasakat estek emberileg a szememben.

11 ma megint erősen meglepett. őszinteségből jeles, a tartalom kevésbé :).

"...akkor pihizel egy keveset
és elmész takarítónőnek
minden délután rá fogsz érni uzsonnázni
kevesebbet költesz majd migréngyógyszerre meg hülye szemüvegre meg refluxbogyóra
minden nap megmentesz egy vödör békát mert rá fogsz érni"

és tetszeni fog neked
és írsz egy könyvet: "Életem legjobb lépése volt, hogy megbuktam a szakvizsgán" címmel"

rég nem írtam, mert ínhüvelygyulladásom van, valamint fáradt is vagyok. korán (?) kelek, későn fekszem.

elmúlt napok címszavakban:
- sok sok munka, érdekes, meg szörnyű, rettentő ébredő ügyfelek, 15 hátralévő napomat nem nagyon figyelő főnökök, lassan, de amikor megjön akkor jó ihlet beadványhoz
- csevely barátokkal rég kinézett kávézóban a jövendő ráday utcában, most még viszonylag turistamentes és nagyon kellemes hajós utcában
- csevely barátokkal kiadó kocsmában
- kígyómérges krém begörcsölt teljes jobb kar oldására
- méhcsípés megtekintése 11en majd 11 orvoshoz szállítása trópusi esőben, szakadó, valódi nyárieső visszapattanó cseppekkel, közben gőzölgő utcával és szivárvánnyal
- új szemész kipróbálása, öt év után az első, aki talált valamit rajtam, ami lehet, hogy egyebek között a migrén oka, emiatti lelkesedés és remény, hogy talán elmúlik
- ügyek átadása :)), de azért persze továbbvitele :(((
- emilek vele
- 11 oktatása instant messengerek használatára
- csevej 11gyel, családi állapotáról 2 évvel ezelőtti leírással megegyező információ bezsebelése (vannak fix kapcsolataim :)
- migrén (biztos érzi a büdöset és most próbálkozik, de ellentétben többi háziállatommal, őt  nem sajnálnám)
- mélyebb ismerkedés az images and words-dzel

ma nem parkoltam le egy gyönyörű helyre, mert párhuzamosan kellett volna, és azt most ilyen ínhüvellyel, szervótlan kicsikocsimban nagyon fájna.

ellenben tegnap 11 közölte, hogy jól voltam leparkolva (ugyanilyen kézzel, párhuzamosan), szóval akár büszke is lehetek.

kéne dolgozni, de roland garros férfidöntő van és ilyenkor nem nagyon lehet mást csinálni, mint azt nézni. meg persze federernek drukkolni.

hihetetlen, hogy mennyire más egy teniszmeccs közönsége, mint bármilyen más sporté. tapsikolnak, kiabálnak, de a bíró – most pl. nő, de ez senkit sem zavar, nem úgy, mint esetleg mondjuk fociban akadályozna nézőt, játékost a tiszteletben -, csak mond egy mercit-t, nagyon ritkán egy s’il vous plaît és a nézőtér rögvest elcsendesedik, és senki, ismétlem senki nem kiabál bele a játékba. valahogy annyival inkább érzik itt a nézők, hogy itt mennyire kell koncentrálniuk a játékosoknak, és engedik őket. ezek a nézők nem önzőek. lehet persze, hogy a sport jellege is meghatározza a nézői attitűdöt, sőt, efelől nincsen kétségem, de ez szebb, elegánsabb attitűd. egy teniszmeccsen sosem lenne nézői verekedés, ad absurdum bíró-inzultálás. egyszerűen elképzelhetetlen.

lehet, hogy felrobbanok. a héten nem aludtam sokat, késői fekvések és rosszul eső korai kelések jellemeztek. ehhez képest, itt a hétvége, a legális sokáigalvás ideje, és erre tegnap 9 előtt, ma 9 után nem sokkal ébredtem, és ami végképp felháborító, nem is tudtam visszaaludni. pedig álmos vagyok. a fentiek miatt találhatott a szombat reggel kilenc óra a mosógép előtt, a ma fél tíz pedig sue-john előtt, fejemben már a megírandó memorandum vázlatával. jó, meleg van, de ez engem eddig ilyen rettenetes eredménnyel járó módon sosem zavart. még a végén ilyen szempontból is fölnőtt leszek, és nem csak az üres fagyitölcsért dobom ki, ha már nem kívánom, hanem korán is fogok kelni. fujj. bár, az biztos, hogy ilyenkor a nap meglepően hosszú és így tartalmas tud lenni. de ez persze álmos mivoltomat nem vigasztalja.

a csikorgó csőgörény pedig beköltözött a melegvízcsövembe és a frászt hozta rám. most erőt gyűjt, és csendben lapul.

ezt nevezem napnak. délelőttöt egy baráttal töltöttem, kellemesen, ingergazdag, vitatkozva, beszélgetve, ahogyan azt kell. délutánt egy másikkal, fontos és komoly, jót és mélyet beszélgetve,azt hiszem, kicsit haladva. este barátokkal, edegélve, csevegve, mulatva. mindeközben szeretve éreztem magam.

és reggel ki is teregettem (igaz, az eső újra kimosta, de ez részletkérdés :)

ma, ahogy jöttem haza, életképben vettem részt. haladtam keresztbe a kihalt alkotás úton, ahol a mögöttem hirtelen felvijjogó mentő átmenetileg elnyomta a hegesztő fényénél krampácsoló villamosszerelők hangját. mellettem párhuzamosan egy öregúr haladt, átvetett aktatáskával és tescos zacskóssal, hangosan dudorászva valami szomorkás blues-t. meg-megiramodott, ahogy ritmusra lépegetett.

elgondolkodva ballagtam haza, és a héten immáron másodszor mentem el a kapu előtt, mint aki nem két és fél éve lakik itt.

tegnap volt a koncert. jamesnek megvolt a hangja, láttam myungot, néha még a kezét is, portnoy is, néha még petrucci is, endless sacrifice-n és home-on ültem nyakban, amiért most még egyszer külön köszönet. nagyon jó volt. és bár nem játszották azt a kettőt, ill. hármat, ami nagyon nagyon jó lett volna, így is tökéletes volt. azokat meghallgattam előtte, meg utána :). tapasztalat: dreamnek nem elég egy óra ötven perc, kellene nekik két és fél óra legalább. vagy inkább egy koncerthét. next square: antwerpen, október 4 :). ő nem tudott eljönni, lebetegedett. Isten kegyetlen, ezt nem kellett volna azért. sajnáltam szegényt, nagyon.