"Bízzátok rám. Patak vagyok."

Kedves Mindenki, köztük persze kedves Én, aki biztosan gyakran el fogom felejteni a következő fontos információt:

ELKÖLTÖZÖM ide, mert ott jobban kiélhetem magam.

tiszta hülyén érzem magam, hogy itthagyom szegény medremet, de valójában nem hagyom itt, mert lesz keresztlink, meg minden, de akkor is. és nonszensz, hogy ilyen furcsa érzésem van, de mégiscsak ez volt az első blogom. de mivel éppen azért költözöm el, mert ezt nem tudtam eléggé személyre szabni, éppen ezért nem is tudott annyira  a szívemhez nőni. szóval akaratom acélos, tekintetem kemény, link az írók linkdobozában.

 

perel a spamküldő. izgalmas és szánalmas.

mint addikt gumicukros, nem is tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek, örüljek vagy szomorkodjam a sörízű gumicukron (csak ízű, nem tartalmaz).

amúgy az addiktsághoz annyit, hogy igazi cigifüggő sosem voltam, mert bármikor megvoltam nélküle, néha volt és van olyan derágyújtanék-om, de megállom, ha éppen nincsen, mostanában pedig egyenesen nem is mindig kívánom, sőt, néha nem is esik jól. ennek örömére a múlt hónapban ha tizenöt szálat elszívtam, akkor sokat mondok.

egyesek szerint a gumicukor éppoly káros, mint a cigi (a legrákkeltőbb édesség messze e hazában), szóval talán örülnöm kéne, mert arról is spontán leszokóban vagyok. valahogy azt sem kívánom, pedig régebben ölni tudtam volna (kis túlzással) néha érte.

sajnos más függőségem nincsen, amiről leszokhatnék, kivéve a parázás, önstresszelés, de arról mintha valahogy nem menne a spontán leszokás. ha sokáig elemezném, hogy mik vezettek a cigi és gumicukor-stophoz, lehet, hogy valami díjat is szerezhetnék, meg jót az emberiségnek, meg ennek részhalmazaként magamnak...

ma megint tök jót beszélgettem* egy barátommal, aki lassan egyre jobb barátom lesz. és ő is egy olyan ember, akiről nem gondoltam volna soha, hogy egyszer ilyen jóban leszünk,  nem mert nem volt szimpatikus, hanem mert a sorsszálaink másfele futottak. ilyenkor mindig nagyon örülök, bármely nyálasan is hangzik, mert imádok új emberekkel jóban lenni. nekem jó, és, gondolom mindig öntelten, nyilván nekik is, ha egyszer találkoznak velem.

közben megint kicsi volt a világ, mert összefutottam tesóm egyik brüsszeli ismerősével, akivel anno régesrég én is kvázi önjogú ismerős voltam (sulialapon), de után nem, már az is vicces volt, ahogy ők összeismerkedtek és kiderült, hogy én ismerem, és ez a fickó amúgy egy volt alattam járó csajjal jár, akiről szintén véletlenül derült ki, hogy ismerem, és nem mellesleg mielőtt találkoztunk, vacsorapartneremmel futott ő össze két év után először. kicsi a város, vagy mégiscsak kevés embert ismerek, és az egyes baráti köreim összeérnek? de a két nagyon különböző baráti köröm is összeért végül, szóval inkább mégis kicsi ez a város (mindamellett kevés embert ismerek :)

*szegényt az elején halálra untattam büntetőjoggal, mikor gyanútlanul rákérdezett, hogy mit csinálok mostanában, de utána megjavultam :)

ezt most találtam. munkahelyi hüvelykharc-színtér. nem semmi.

lelkiismeretem van, tehát, ha már nem tanulok megfelelő tempóban, legalább lemondtam a kollega bulit, amire most amúgy sincsen kedvem. házigazdáskodni, takarítani előtte utána, vásárolni, nincsen kedvem, meg energiám sem. inkább többet alszom egy egy nap, és elnyújtottabban tanulok. már amikor. most épp igen lassan haladok az eljárásjoggal, ezért főzök egy kávét, mert háromszor riadtam arra, hogy egy egy paragrafusba belealudtam, és álmomban a tárgyalóteremben hallottam, ahogy a  bíró naaagyon lassan mond valami szöveget (az volt, amit olvastam épp). no, szóval jön a kávé, és majd meglátjuk.

lassan muszáj lesz kimozdulnom itthonról, mert kell fejfájás-csillapító, erkölcsi bizonyítvány, meg kaja. meg el kéne mennem az irodába a további tananyagokért. mikor idetáboroztam átmenetileg anyámékhoz, az volt az egyik érv (a macska mellett), hogy itt nincsen hatszáz lépcső, és innen könnyebb tartani a kapcsolatot a világgal. furcsa ez a hosszú tanulás: majd megveszek, hogy folyton itthon vagyok, egyedül bezárva a büntetőjoggal, viszont le is lassulok meg lustulok, és nehezen veszem rá arra magam, hogy elmenjek. esti programok az más, ott a lelkifurdalás vagy a migrén akadályoz, de a napközbeni kis kiruccanások, amik feldobhatnák a monoton életet, azok nem vonzanak. de gyógyszer kell és erkölcsi biz is muszáj, szóval holnap mozdulok (esetleg ma, attól függ, hogyan haladok, sé hogy van-e utána hova tovább :).

böhömke irtó cuki volt az előbb: leraktam kint egy türülközőt, hogy majd odafekszem, majd feljöttem és elvesztem a blogpajtások blogjain. lementem fél óra múlva, macska a türülközőn, készenlétben alszik és szemrehányóan nyávog, mert várt, hogy mellettem feküdhessen. ezért büntetésből ráült a tanulmányaim kellős közepére.

valamiért nem jön be semmi, ami google, ma már éreztem, hogy hiba van a mátrixban, de hogy ennyire... :(. itt unatkozom, mert nincsen mit olvasni :(( 

update: elmentem a további tananyagért (sok :((, vettem kaját, feladatm az erkölcsi bizonytvány kérő levelet (két hét egy hónap, túl lassú) és éltem társasági életet, de a gyógyszert elfelejtettem. biztos, emrt volt bennem  és éppen nem fájt a fejem arrajártamban. hm. talán kavintont is kéne vennem :) 

 

 

 "Adj helyet magad mellett, az ablakhoz én is odaférjek
Meztelen válladhoz érjen a vállam, engedd, hogy megkívánjam
Engedd, hogy érezzem, hogy szabadabban lélegzem
És ha éhes vagyok és fáradt, magamfajta többet mit kívánhat

Mint a félelem a színpadon, ülök a közelben egy padon
Úgy parancsolok magamnak, még maradjak, megmaradjak
Kínomban a színpadon, fejem a lábam közt ülök a nyakamon
Homokkal teli a szám, szép vagyok, mosolygok rám."

én nagyon szeretem ezt a számot, felvállalom. és ma este hallgattam, (rajta van zsuzsa-jánoson, és kínomban mindent csináltam, csak ne kelljen tanulni, és a complex felső eszközlécére olyan szépen odafért a winamp). és rájöttem, hogy most, a sok mindenféle lelki megvilágosodás és tapasztalat után, ami ért az elmúlt néhány hónapban, mintha egy másik szögből hallgatnám a szöveget. mert eddig egy sima szerelmes dal volt, jajj, hadd szeresselek, nézd majd elpusztulok, ha nem. és az új szögem is nagyjából ezekkel a szavakkal írható le, de valahogyan mégis más. mert most olyan volt, mintha arról érdekelne, hogy engedj magadhoz közel, engedd, hogy megnézzem, hogy milyen vagy, engedj közel magadhoz. és ez a sor meg azután,  "ülök a közelben egy padon
Úgy parancsolok magamnak, még maradjak, megmaradjak", meg végképp, itt ülök, a "közelben", mert közelebb nem engedsz, és elmennék, mert el kellene mennem, de nem megyek, parancsolok magamnak, hogy maradjak ott, ahol ülök, sem közelebb, mert akkor ellöksz, sem messzebb, mert hátha mégis, "megmaradjak" ne őrüljelek bele ebbe az őrületbe.

ijesztő, hogy mi minden van benne egy dalszövegben, illetve, hogy mikor mit hallunk bele. most éppen tiszta hülyének érzem ezt a posztot, mert olyan evidensnek tűnik, hogy hát persze, hogy ezt mondja. és lehet, hogy másnak eddig is ezt mondta, de én még nem találkoztam ennyire nyilvánvalóan azzal, ami most belémihlette ezt az értelmezést, ezért nem is merült fel bennem soha, hogy ezt lássam, halljam a sorok között.

u.i.: nem tudom valamiért a betűméretet állítani, azért írok ilyen böszme betűkkel L

azért félelmetes, hogy egy telefon, egy rosszul megjegyzett időpont, és egy félmondat mennyire boldoggá tud tenni. és nem szabadna. és csak azért van ez, úgy gondolom, mert kell az az embernek, hogy valakire gondolhasson, úgy hihesse, hogy valaki gondol rá, valaki azért egy kicsit legalább szereti (és most nem a barátokra gondolok, akik nélkül már régesrég a diliházban vagy a dunában lennék, hanem egy hímre / vagy nőre, persze, nekem nem, de ez egy pc blog/ :). és amikor kiderül  hogy nem azért nem jelentkezett, mert le sem tojt, pedig itthon van, hanem azért, mert nem volt itthon, és amint itthon lett, ezt bejelentette, e örömmel tölt el. és az örömöm tetején ülve szánalmasnak érzem magam, mert tudom, hogy ez a telefon olyan barátos telefon volt, épphogy nem hímes, de mert csak ez van, ezt tuszkolom bele abba a skatulyába. a skatulyából meg kilóg a "barát vagyok nem hím" címke, de én azt is belegyömöszölöm. biztos, ami biztos.

de azért szánalmasan, mégis jól esik. nagyon furcsa, nem tudom, mással is így van-e, de én, ha nincsen kire gondolni, nem érzem jól magam. nem olyan jó felkelni, meg lenni, ha nincsen kire várni. és ilyenként nem jók a filmsztárok (én már pici koromban sem voltam filmsztáros, de sokan az osztály és óvodástársaim közül igen), szóval ez valami hús-vér emberke kell legyen. egy ideig elég volt az, hogy volt mire gondolnom a kire helyett, mikor annyit dolgoztam, hogy azzal keltem, azzal feküdtem, és gyakran azzal is álmodtam, és így egyszerűen nem volt erőm arra, hogy igényem legyen arra, hogy legyen kire gondolnom. de most hála a jó égnek van időm, szóval kell gondolnom. persze, sokkal jobb, ha az, akire gondolok, szintén gondol rám, és úgy gondol rám, ahogy azt én szeretném, de ez a dolog egyáltalán nem feltétlenül kétoldalú. nem azt mondom, hogy jobb, ha nincsen a másik oldalon valójában senki, hanem azt, hogy nekem mindenképpen szükségem van erre. szebben süt tőle a nap. mindemellett sokkal szörnyűbb és fájdalmasabb is a világ, de kevésbé üres.

 

akartam írni posztot, szépet, tüzijátékosat, erre nem működött a szerver. hát írtam ide.

olvasgattam a hétvége blogtermését, skypolgatok, örülök, hogy jó a skype. és mindenhonnan az jön, ami tegnap este engem is áthatott, hogy olyan jó lenne, ha lenne valaki, aki van, és akinek én (mi) vagyunk, akihez hozzá lehet bújni, és aki örül, ha hozzábújok, nem a hozzábújásnak, illetve nem csak annak, hanem annak, hogy speciálisan én bújok őhozzá. tegnap éjjel kiolvastam valami kamasznyálat, és utána jöttek a zavaró gondolatok. mert a könyvben minden olyan zavaros volt, de mégis valahogy tisztán zavaros, és összejöttek, és boldogok voltak. az ígéret megvolt. utána eszembe jutott, mert eszembe juttattam, hogy anno, mikor  a decemberi zuhogó esőt nézve a wc melletti folyosóablakban végre végre megfogta a kezem és csókolóztunk, akkor nekem is olyan volt, olyan zavaros de tiszta és egyértelmű. én szeretem őt, ő szeret engem, hol itt a baj? és nem is volt sokáig. de utána lassan megváltoztunk, felnövögettünk. és elváltak útjaink. és akikkel azóta kereszteződnek útjaim, azok már mind, ahogy én is, használt lelkűek. ettől nem lesznek rosszabbak, csak néhol elvékonyodott az anyag, jobban vigyáznak rá, nem mennek be vele minden tüskebokorba, hiába látszik túl rajta  a gyönyörű zöld rét. és én sem vetem bele magam minden tóba, bokorba, hiába lehet, hogy ígéretes. és ezért sok sok vékonyodott könyökű lélekpulóver megy el egymás mellett, pedig boldogak lehetnének, lehet. lehet, hogy nem, de az esélyt sem adják meg egymásnak. és nincsen kihez bújni. és ez fáj. nagyon fáj.

 

 

átjön. azt hiszem, mégis jó, hogy elmondta valakinek.

 

Rég nem írtam, de ez most kijött.

felhívtam egy barátnőmet, hogy megkérdezzem, mit vegyünk a tesója esküvőjére, csevegés, hol voltál nyáron, hát nem nagyon. hogyhogy. hát, nem túl jó dolgok történnek a családomban, de nem nagyon mondom el, mert letargiás leszel. én nagy arccal, mondd csak, énnekem most úgy sincsen olyan jó kedvem, nem tudsz letörni, mondtam neki, ha el akarja mondani, mondja nyugodtan, ha nem, akkor ne. meghalt  a mamája. ma. és még olyan fiatal. és mindig egy kemény csaj volt, olyan kis hebehurgya, de kedves, kicsit magamra emlékeztetett, és mindig nagyon kemény, sosem tudtam miért. hát most megtudtam. mert már régóta beteg, és fel lettek készítve. elfogadni nem lehet, de hozzászokni a gondolathoz igen. és most is kedves volt, vihogtunk mindenféléről, mondtam, hogy jöjjön át, meg bármikor, de nem. pedig egyedül van, abban a lakásban. és biztosan fog sírni. szörnyű. de amiért olyan lazán vette (persze nyilván látszólag), közben nem is fogtam fel, hogy mi történt. hogy elment valaki. hogy meghalt. sosem lesz többé. és ráadásul valakinek a mamája volt.

ilyenkor magamba szállok, összes aprócseprő mizériámmal együtt, amik nekem nem aprócseprők, és szubjektíve kell hozzáállni a mérethez, de a halál az más. az objektíve szörnyű. mert elfogadhatatlan. hogy nincsen többé.

és itt kapcsolódok vissza a tehetetlenség-teóriához, amit dédelgetek egy ideje, a vele (nem a barátnővel, hanem vele) való veszekedés-beszélgetésből kinőtt, gyönyörű teóriám, aminek a megléte, átgondolása már könnyíti a dolgokat, ás ezért tudom, hogy jó. csak nem írtam le ide. de a lényeg az, hogy a tehetetlenség szörnyű. mégis, el kell fogadni, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem tudok én megoldani. és ezeket fel kell ismerni. meg kell próbálni megoldatni azzal, aki tudja, de ha nem megy, tovább kell lépni. mert a patak sem vonalzóval rajzolt úton megy, hanem kanyarog, kanyont vág, kikerül, tavat képez, aminek közepén ott van a szikla, de nem áll meg örökre. néha föld alá megy, de azután előjön (kivéve, aki nem, de az ritka és nem akarok ilyen jellegű kommentet :). és ha az ember megtanulja elfogadni, feldolgozni azt, hogy igenis van, amire ő nem képes, akkor könnyebb. de ez az elfogadás, ami két részből áll, a nemvagyokmindenható felismeréséből, és az ezígymaradéskész elfogadásából, az szörnyű nehéz. de ha ez megy, akkor a tehetetlenségből faladó düh múlik, vagy csöndesül, vagy legalábbis nem lesz akkora. mert az ember nem bírja a tehetetlenséget (ami nem is igazságos, hiszen ha Isten a saját képére alkotott, akkor nekünk is mindenhatónak kéne lennünk, vagy ő nem az, vagy hogy is van ez az egész?) akkor dühös, mert nem bírja elviselni, hogy a dolgok ne úgy legyenek. és ez igaz mindenre. munkára, szerelemre, barátságra. és mindent el lehet fogadni, illetve majdnem mindent. és sok helyütt könnyebbé tesz az az érv, hogy majd jön másik, ami ezt az elmaradt dolgot pótolja, a helyébe lép. de ha valaki meghalt, az ellen SEMMIT nem tudunk tenni, és őt nem pótolja senki. és ezt talán nem is lehet elfogadni. hogy valaki elmegy. hozzászokhatsz a hiányához, de elfogadni, úgy igazán, mélyen, nekem sosem ment. és erre azt hiszem a szuper tehetetlenség-teóriám sem lesz jó. nem ismertem ezt az anyukát, és ezért nem is fájhat személyen, de a barátnőm miatt és úgy általában nagyon rossz. és remélem, hogy azért segítettem neki. nem mondta el senkinek (mert kemény csaj), de én éppen most hívtam, és azért hiszem, hogy jobb, hogy kijött belőle.

 

 

nyaralok, ezért csak elvétve írok majd mostanában.

egyelőre belgium, brüsszel, szombaton jöttem a 42 fokból a 17 fokba ebéd, vacsi, tesómmal és ismerősével,  vasárnap brugge és valami tengerparti kisváros meg tenger, feltűrt nadrágban, mindehhez 7 fok és tesóm meg ismerőse, este vacsi,hétfő alapos séta egyedül, és kérem, mindehova odataláltam (igaz véletlenül, és brüsszel icipici, de akkor is). este vacsi, beszélgetés tesóval meg ismerősével. a hétvégét beragyogta a Hetedik, amit még a repéren vettem, idefele, két példányban (egyet tesómnak). a reptéren pedi már enélkül is hülyének néztek volna, ugyanis átvilágításkor 23 túrórudi mosolygott vissza az átvilágítókra.

jó.

ma nagyon jó volt, érdekes, meg jó. jött egy bírónő, az egyik federal district court bírája (juszt is, hiszen ennek a bíróságnak ez az igazi neve, minden más csak fordítás lenne :), és párosfelelgetőst játszott egy magyar professzorral. utána a tanáraink elhívtak sörözni engem meg exkolléganőt, nem jutottunk túl messze, csak az egyetemmel szemközti helyig és dumáltunk velük, érdekelte őket, hogy milyen tapasztalataink vannak, milyen tanácsokat adnánk a jövőre nézve ehhez a kurzushoz. jó volt érezni, hogy számít a  véleményünk és részt veszünk az alakításban. továbbá kiderült, hogy ez az egyetem a legjobb az egész usa-ban IP-ből, és ez nekem külön imponál, hiszen én nagyon szeretem a szellemi alkotások jogát, csak eddig nem nagyon volt lehetőségem elmélyülni benne. valamint azt is megtudtuk, hogy a harvardról is "bérelnek" tanárokat, a legjobbak közül, és az egyik tanít is minket. és mellesleg ez a tanár ma megdicsérte a szerződés-draftoló feladatomat, ami ezen információ birtokában nyilván még boldogabbá tett, a sima dicséret-boldogságon túl. ebédnél szocializálódtam, mert 11 és exkolléganő is leléptek, így másokkal ettem, bár exkolléganő csatlakozott az ebédhez, ezért albán, ukrán, olasz magyar ebéden vettem részt. közben agyalóssal kis cigiszünetet tartottunk a hatvan fokban, jó volt :).

ahogy hazajöttem, meleg volt még a wc-deszka is. hihetetlen.

végre majdnem teljesen bepakoltam. most még tanulgatnom kellene, de nem vagyok valami jól, pedig félóránként zuhanyozom,  szóval inkább nem :). elvileg kapok halasztást a vizsgákra, aug 20-ig, ez igen jó volna, mert akkor kicsit nyugodtabban nyaralhatok. bár rájöttem, hogy  mikor hazajövök, rögvest el kellene kezdenem tanulni a szakvizsgára :(.

reggel hétkor ébred, nyolckor kigurul az ágyból, csukott szemmel kávét főz és vizet enged, közben megfogadja, hogy aznap este korábban lefekszik, majd bekúszik az egyetemre, közben kezd olvadni a kalap alatt, részt vesz az érdekes és kevésbé érdekes, de angol nyelvű és mindenképpen kimerítő órákon, néha felszólal okosat és igen kevéssé okosat mond, közben valahol ebédel valami keveset, mindeközben megfullad a melegtől és egyidejűleg végigtüsszögi és orrotfújja az órákat a légkondi allergia-és náthaokozó mivoltának köszönhetően, közben azért szocializálódik is és már többen kedvelik is, majd hazaolvad, felkúszik a négy emeleten, levet mindent és eldöglik az ágyon, tévét néz és rendezi a gondolatait, lassan ráveszi magát  a tanulásra, ölbekapja zsuzsa-jánost (és szokásával ellentétben nem élvezi, hogy zs-j meleget bocsát ki magából) és tanul, olvassa a ucc-t meg egyéb okos dolgokat, persze angolul és kimerítően, közben olvad, de boldogan gondol arra, hogy egyre többet (akár majdnem két litert) is megiszik naponta és az jó ebben a hőségben, a tanulást megszakítja barátok közt (igen, kell a cezúra) és szex and the city (bár nem szereti és inkább allyt nézne de az a lapotopon van de a gyakorlat lényege, hogy a lapotop és egyben a szeme addig pihen (el is határozza, hogy vesz üres dvd-ket és majd kiírja), közben azért netezik, kommentel és néha postol, majd végül éjjel egy körül elég nemmeleg van már ahhoz, hogy lassan elaludjon. és másnap kezdődik újra....

nem működik rendesen a k betű zsuzsa-jánoson :(. ezért ha néha kimarad, az kivételesen nem az én hibám (a többi betű viszont igen :).

a lopedium nevű gyógyszer hasmenés ellen való. és mivel a magyar nép hülye, mint atom, kis csillaggal jelölten, apró, de kiválóan olvasható betűkkel a buszon és mindenfele fellelhető plakátokon ott figyel a hasmenés definíciója. megfelelő színnel. nem jutottam szóhoz.

tegnap anyámék, ebéd majd érzelmes búcsú. utána apámmal mentünk mamihoz, útbaejtve a mountex és dechatlon pénzszívó csodahelyeket (szuperhátizsák és kishátizsák lett az enyém:). utána nagymamázás (nincsen semmi kajám, jajj miért nem szóltatok, de jó, hogy itt vagytok,kértek krumplilevest? ) és nagyon jó volt, mert tényleg örült nekünk. csevegtünk nagybátyám ildikójával, majd hazajött unokaöcsém, aki egyre nagyobb és elkényeztetettebb, de kis dózisban elviselhető, meg nagybátyám. hazakicsikocsi, utcabál, tűzijáték gyönyörű, hurlements de leo-hoz kicsit hasonlító zenekar, agyalós, középvezető, ő, pici dunapart, alattam fa, aminek nem látszott a törzse, csak a vízben mozgó ágai meg a kavargó fekete duna. kapaszkodtam is rendesen, nehogy ugorjak. ő nem is mert partraülni, mert tériszonya van, csak középvezetővel lóbáltuk a lábunkat.

utána mivel migrén képviseltette magát, hazavittek.

néztem a tévét éjjelbe nyúlóan. minek vajon?

most már biztos.

a bkv külön embereket alkalmaz abból a célból, hogy könnyebben elkaphassa a jegy és egyéb hasonló célú facility nélkül utazó népeket. ezek az alkalmazottak a mozgólépcsőről lehaladtukban direkt lassan mennek, andalogva, unreasonable lassan, és valahogy pont ott vannak az ember (bliccelő) lába előtt, ily módon a bliccelőt lelassítva és lehetővé téve az ellenőrnek, hogy kényelmesen fülön csípje a bliccelőt. a pszichiáterek megirigyelték az ellenőrök jó’dolgát, és ők is alkalmaznak ilyen lassanmenőket. ez utóbbiak csak úgy andalognak az utcán, és valahogyan pont ott vannak az ember előtt , ha erre váltasz irányt, erre mennek és ha arra mennél, akkor arra billeg. nyilván dühös leszel ez esetben, ideggörcsöt kapsz és a pszichiáternél kötsz ki.

amúgy, ha épp ráért volna, és nem dolgozott volna (mostanában mindig ezt mondja:), agent angel biztos segített volna kinyomoznom ezt az egészet, de mivel munkás elfoglaltsága volt, agent idle kénytelen volt egyedül nyomozni (hihi).

fbi ügynök mivoltunkat az ihlette, hogy ma tanultam, hogy az usaban minden további nélkül lefoglalhatják összes vagyonodat, és utána te perelhetsz, és ha bizonyítod, hogy jogellenesen foglaltak le (mivel te ártatlan vagy), akkor visszaadják. kártérítés nincsen (akkor sincsen ha ártatlanul ülsz). tehát ha pl. nincsen jó ügyvéded, akkor lesheted, hogy visszakapod a vagyonodat. és még náluk vannak emberi jogok, meg assumption of innocence. miután az összes európai felháborodott (aki nem, az aludt), a tanár megjegyezte, hogy azért általában ezek a lefoglalt vagyonú népek tényleg bűnösök, de azért elismerte, hogy néha nem. angyalkával azon melegében, még óra közben megosztottam ezt az új tudományt, és elhatároztuk, hogy ügynökök leszünk :).

a bkv-val mellesleg van egy kis ügyem. vettem bérletet, mert elkaptak. ehhez kéne bérlet, ahhoz fénykép. nosza, kikanyarítottam az llm-katalógusból a képet (kinek van kedve ezer forintért újabb szörnyű képpel terhelni a világot), és elballagtam a bkv jegypénztárhoz, ahol közölték velem, hogy a képemnek nincsen háttere, ezért nem lehet belőle bérlet. ezen igen ideges lettem, és most a bérlettel és a fényképpel utazom, szilárd elhatározással. jegyet nem veszek, mert én mindent megtettem a bérletkészítésért, vettem bérletet, és egyszerűen nem vagyok hajlandó több jegyet venni. ma két ellenőrrel találkoztam, egy kiröhögte, hogy milyen jó bérlet, majd mikor kinyilvánítottam fent jellemzett akaratomat, elengedett. a másiknak nem volt szerencséje, mert éppen nem voltak jelen lassú bkv-alkalmazottak, így elballagtam (kezemben a harcra kész bérlettel és fényképpel). viszont akácfautcáznom sajnos majd kell, tehát próbálkozni fogok más jegypénztáraknál is, hátha ott nem kérnek hátteret. a fénykép amúgy nem is rossz (eltekintve attól, hogy olyan, mintha rúzsos lenne a szám, pedig nem az), és még felismerhető is vagyok rajta. szóval tekintetem acélos, akaratom kemény és nem csüggedek.

lusta vagyok újra leírni, idekopizni meg nem illik, hát idelinkelem. kommentek itt is ott is highly welcome :)

ma okosat mondtam az utolsó órán, ami amúgy kezd érdekes lenni. ezért megdicsértek, majd felemlegették (a tanár), majd óra után, mikor kérdezgettünk tőle, újra kiemelte, hogy milyen jó volt, amit mondtam, csak you need to speak up. szóval ezentúl legálisan kiabálhatok :). rájöttem, hogy kutyalelkem van. ha dicsérnek, örülök, és túlzottan, hajlandó vagyok könnyebben elfeledni miatta undokságokat (ez  a tanár nem volt undok, de tegnap még utáltam mert teleszájszerűen beszélt és zúgatta a légkondit, amitől, meg az éjjeli hidegtől, csúnyán megfáztam :), és viszont, a dicséret hiánya (ami másnak nem szidás), nem esik jól. 11 is megjegyezte, hogy mennyire látszik rajtam, mert ilyenkor úgy örülök. valószínűleg ezért is szeretem jobban a macskákat, mert inkább macsakelkű lennék. a kutya emiatt a dicséretfüggőség miatt kiszolgáltatott és könnyebben sérül. és nyáladzik, és én nem akarok nyáladzani sem. de a dicséretnek tényleg van hatása: kisütött a Nap, már nem vagyok lázas, hamarabb vége lett az órának, stb. ezek persze nem függenek össze, de fő az egyszerűsítés. 11 praktikus, mert bejár az irodába órák után (bár szabadságon van) és áthoz kocsival budára.

szocalizálódtam is, csevegtem a magyar fiúkkal, leráztam a csúnya magyar fiú amúgy kedves ebédrehívását (11 vártam, aki tökölt a laptopjával), váltottam három szót és egy mosolyt a helyes, de szörnyen fésült svéd fiúval és továbbra sem értem, a többiekkel együtt a nigériai csaj angolját. A tanárok úgy tűnnek, mint akik értik őt, de mivel mindig olyan sokáig kérdez és visszakérdez, kezdenek gyanúsak lenni, hogy nem értik, csak sejtenek valamit és arra próbálnak felelni.

délután megyek majd angyalkával várost járni, előtte kicsit tanulok.

dicsértem már a szupergyönyörű black's law dictionary-mat? nem nagyon tudom, most mihez kezdenék nélküle.  az angol jogi nyelv azért durva ám, mert egy tök más jogrendszert fed le, mint a mienk, és mikor az ember azt hinné, hogy tudja, mit jelent ez vagy az, kiderül, hogy valami olyan jogintézményt fed az ártatlan szó, hogy csak pislogok.

llm, opening reception, gyönyörű vagyok lila koktélruha, persze senki nem lát, amerikai proffal csevej, mit egyen feltétlenül, túró rudit, mondom habozás nélkül, hétfőtől  előadások angolul, ami érdekes lenne, az nem jó, csapong és túl interaktív, ami nem kéne, hogy jó legyen - international economic crimes - az tök jó, jó fej a tanár, az óra interaktív de mégis halad, a harmadik idegesítő, nem túl izgalmas és valamiért zavar a tanár, hirtelen  felcsattanva kezdi a mondatokat és igazgatja a gatyáját és du van, amikor már fáradok, leszív a hat óra angol előadás, este hidegfront, migrén, minden ami kell, nem is mentem ma be első órára, 11 csak a délutánira érkezett, eszti kinyomtatott eseteit olvasom ebédszünetben, északír fickóval meg egy frissen végzett magyar csajjal, aki angolul szépen beszél, de az alap jogi nyelv nem megy neki, mi az a rescind kérdi, mondom elállni, ja, majd hallom, hogy ugyanazt kérdezi az északírtől, aki, milyen meglepetés, ugyanazt mondja, de nekem nem hitte el, kis felfuvalkodott csajszinak látszik, de valahogy egész nap apatikus vagyok, még fáj a fejem és nyomott az idő, óra közben lesmsezek egy randit, amihez nagyon nincsen kedvem, de már megint eljött az a rész, mikor annyiszor mondtam le, hogy muszáj találkozni, nevetséges is, mert közben mikor dumálunk, akkor jó, de lusta vagyok elmenni, és fáj a fejem, és még tanulnom kell holnapra, 11 hazavisz, beszélgetünk, milyen furcsa, nagyfehérfőnök az egyetlen, akire a többi partnerek nem voltak dühösek, mikor engem, a kinevelt és éppen beérő, nagy munkabírású és tehetséges fiatalt elvisz (ez jólesett, de valahogy tompán, távolból), hiába mondom, hogy nem nagyfehérfőnök csalt el, mindenképpen elmentem volna, 11 szerint még senkitől nem hallotta, hogy ezt elhitte volna, miért én hazudok, vagy csak beszélek a vakvilágba, hülyének néztek, ez is azt igazolja, hogy semmibe vesznek itt minket, csak csipog kicsit a facsartcitrom, de kap egy kis morzsát és majd jó lesz neki, milyen jó, hogy elmegyek.

lehet, hogy lemondom kenit mégis, aludnom kéne, és előtte olvasni, muszáj.

és közben egyedül nem mehetek ki, mert nem merek vezetni egyedül és mert ez az llm kicsit overhelmingebb, mint terveztem, ilyen-olyan dolgozat, meg stb., és számítanak rám, és ha nem megyek, akkor ketten leszünk nemboldogok, de nem tehetek róla, ez a nyüves llm fontos, és nem skippelhetem a vizsgákat, akkor bukik az egész.

szarul vagyok, nyomott. azt hiszem, mégis érzékeny vagyok a frontokra :(.

rendet raktam, de még milyet, és a plüspuff alatt megleltem a kábelt, tehát feltöltöttem és meghpróbáltam feltenni az összefoglaló képet, de túl nagy :(.
 
este találkoztam vele, beszélgettünk sokat, jót, bizalmasat, majd elmentünk kisannához (akiről megtudtam, hogy ő az, pöttyöstől péntek esti iguánás szülinapi tesószervezte vacsorán tanultak szerint kiderült, hogy a jelentés azonos, bár a jel más volt :). ott voltunk sokan, egyre többen és jó volt. volt grizzlymedvés gumicukor is, és kiderült, hogy  a gumigrizzlyk nagyon harciasak, a fél társaság összevissza volt verve, benyomva a fejük, meghúzva a fülük. angyalkával és kisannával csoportosítottuk őket. a gumicukor nagy sikert aratott, megint igazolva láttam a tézist, mely szerint senki nem kér, (néha esetleg még kifejezetten nyafognak is), és mikor megjön a gumicukor, akkor mindenki kér :).

kaptam sok mindent, és tök jókat és ha végre megtalálom a mobil-sue-john kábelt, akkor fel is teszem a képeimet :))

ezt most kaptam, ajándékba. tesótól :)

      Weöres Sándor: Kínai templom
      Szent
      kert,
      bő
      lomb:
      tárt
      zöld
      szárny,

      fönn
      lenn
      tág.
      éj
      jő,
      kék
      árny.

      Négy
      fém
      cseng:
      Szép,
      Jó,
      Hír,
      Rang,

      majd
      mély
      csönd
      leng,
      mint
      hült
      hang.

és kaptam gerberát is. pirosat. középvezetőtől.

addig néztem az éjjel ally mcbealt, amíg fel nem keltek az első madarak. ekkor gyorsan lefeküdtem, mert ha rázendítenek, akkor esélytelen elaludni. addig valahogy nem voltam álmos. és tudtam, hogy másnap nem kell korán kelnem. azért ez jó egy ilyen napon. hogy azt csinálok, amit akarok. kedves barátok, családtagok ugyan zenéltek a telefonon, mikor azt hitték, már ébren vagyok (a 10:31es ok, de anyám hogyan hihette, hogy 9 körül ébren leszek? :)

éjfélkor jött skype, (fél egykor skype, és reggel (ill. délben, pont a harangokra), mikor felkeltem, egy saját külön post fogadott angyalka blogján, saját külön tortával és engem köszöntő kommentekkel. :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))). sajnos nem tudom idelinkelni, de nagyon nagyon nagyon.

sőt, még ő is írt, holott saját bevallása szerint mindig elfelejti a szülinapokat és egyéb fontos dátumokat.

és este megyek a tesómért a reptérre (oda pl. odatalálok, de az sem volt mindig evidens) :)))

ez egy smiley-es post.

a tűzhely ruhája szétázott a tegnapi, engem váratlanul ért viharban, de mikor egyszer esett, már nem hoztam be, így esett rá még. majd legörgetem a lépcsőkön. esetleg több turnusban. sok ruhája volt. és most felhívom a gázszerelőt. valamiért ódzkodom ettől, de kell, hogy sütshessek-főzhessek.

update: hősiesen felhívtam a gázost, aki amúgy vizes, és azt mondta, hogy csak a hivatalos szerviz üzemelheti be. Szóval ez egy hosszabb menet lesz :(. De fogok én még sütni-főzni, rettegjen, akinek gyomra van!

EDITORIAL NOTE: mivel a csevejzsivajon már akkor és ott megemlékeztem róla, ide nem írtam ide, akkor  amikor ezt írtam, de ez nem volt helyénvaló, ezért most ideírom, hogy az első de jó hogy élsz és ennek megint kerek évfordulója vant a nővéremtől kaptam, nulla óra nulla perckor a skypon :))). utána pöttyös jött, majd reggel (ööö, délben észleltem) angyalka.